Sötétben járva

Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. (Ézs 42,16)

Nekünk, látó embereknek fel sem tűnik, mekkora kincs szemünk világa. Egy időben középületek akadálymentesítési projektjein dolgoztam, és szakértők közreműködésével beleláttam a fogyatékkal élők világába. A mozgáskorlátozottak, a vakok és gyengénlátók, a siketek mindennapjaiba. Közelről láttam, mekkora kihívás egy vak ember számára egy hivatalban ügyet intézni, egy iskolában tanulni, egy orvosi rendelőben eligazodni. Rádöbbentem, mekkora segítség számukra egy egyszerű braille tábla, egy kontrasztos ajtókeret, vagy egy érdes sáv a padlóban.
A fogyatékkal élők ismeretlen környezetben kiszolgáltatottak. Védtelenebbek, könnyen sérülést szenvedhetnek. Nagy elővigyázatossággal kell mozogniuk a világban.
Egy ilyen környezetben kimondhatatlan segítség ha valaki kézen fogja őket, átvezeti egy forgalmas úton, elvezeti az ügyintézőhöz, kitölti helyette a nyomtatványt. Ismeretlen terepen mozogni nehéz és veszélyes.
De velünk is megeshet egy sötét szobában, a pincében, a padláson, hogy elvesztjük tájékozódó képességünket. Hogy bizonytalanná válunk. Lassan araszolgatunk, tapogatózunk, és nem tudjuk, a következő pillanatban mire számíthatunk. És megkönnyebbülünk, amikor felkattan a villany, kitárul az ablak, fény árad.
De lelkileg is sokszor vakok vagyunk. Életünk tele van ismeretlen tereppel, ismeretlen helyzettel, melyben nem találjuk az utat. Melyben nem tudjuk, merre menjünk, és sokszor a célt is csak halványan érzékeljük.
Egy ilyen helyzetben nagy segítség, ha valaki vezet minket. Ha valaki megfogja a kezünket, és azt mondja, bízd csak nyugodtan rám magad, én pontosan tudom, merre kell menni, ismerem az utat, odavezetlek. Segítek minden kereszteződésben, amikor a jó irány és a rossz irány között kell választani. Átvezetlek a forgalmas helyeken, amikor elsodorhatnak, amikor eltéríthetnek a helyes irányból. Segítek kikerülni a gödröket, a buktatókat, a sártócsát.
Jó tudni, hogy az Úr minden pillanatban ott áll mellettünk, és nyújtja a karját. Nyújtja, hogy vezessen ezen az úton bennünket. Jó tudni, hogy bármikor megfoghatjuk, és ha véletlenül elengedtük, vagy eltávolodtunk tőle, azután is bármikor újra belé kapaszkodhatunk.