Az idei nyári pihenést hegyek között töltöttük. Különös érzés, amikor az ember kiszáll a felvonó kabinjából, tesz néhány lépést, és a hegycsúcson találja magát. Körülötte száz és száz csúcs, végeláthatatlan hegységrendszer, lába alatt pedig a szédítő mélység. Összemosódó, apró házak a mélyben, kristálytiszta tavak a távolban. Fölöttünk, alattunk távolság.A hegytetőn az ember valahogy közelebb érzi magát Istenhez. A teremtett világ csodás képe ámulatba ejtő és alkotójának tiszteletet parancsoló.
Ott fenn, a hegyen döbbentem rá, hogy a Biblia is tele van hegyekkel. A nagy dolgok hegyen történnek. Gondoljuk csak bele: a tízparancsolatot a hegyen kapta Mózes, és Kánaán földjét is a hegytetőről mutatja meg neki az Úr. Ábrahám a hegyen akarja feláldozni fiát. Ha valaki menekül, a hegyen, a barlangokban talál menedéket. De ott van az Újszövetségben a hegyi beszéd, az Olajfák hegye, és a beteljesedés, a Golgota.
Amikor a hegytetőn áll az ember, nem tud elfutni, nem tud elbújni. Felemelve áll. A föld és az ég között. Felmutatva Istennek. És Isten tökéletesen látja. Kendőzetlenül. Sem bűneinkkel, sem félelmeinkkel, sem botlásainkkal nem tudunk elrejtőzni.
A hegytetőn gyakran elkapja az embert a tériszony. Húzza a mélység. Szeretne szabadulni a magasból, és leszállni a biztosnak vélt talajra. Lelkünket is gyakran hatalmába keríti a tériszony. Menekülnénk az Úr elől. Mert bár szeretjük őt, mégis kellemetlen, amikor ennyire szeme előtt állunk. Amikor sehová nem tudunk elbújni. Mit a gyerek, aki rosszat tett, és bűne elől rejtőzni próbál. Asztal alá, ház mögé, szekrény mellé. Csak ne lássa senki. Ez az érzés jön az emberre a hegyen is. Pedig az Úr vár minket. Vár Sion hegyén. Bizony, félre kell tenni minden félelmünket, le kell győzni a tériszonyt, és kiállni a hegy csúcsára, a több ezer méteres magasságra, és belekiáltani a távolba: itt vagyok, Uram!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése