Vigyázó szemek

"Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám." (Zsolt 77,2)

Olyan jó érzés tudni, hogy Isten figyel ránk, gondja van ránk, őriz minket. Kérjük is tőle gyakran imádságainkban, hogy őrizzen meg, vigyázzon ránk.
Gondoltunk már arra, hogy Isten tökéletes, és így figyelme, vigyázása, őrzése is tökéletes? Ez pedig azt jelenti, hogy életünk minden pillanatában teljes összpontosítással figyel ránk. Életünk minden pillanatában. Akkor is, amikor ez eszünkben sincs. Isten szeme végig ott van felettünk, ott van rajtunk, és minden szavunkat, cselekedetünket és gondolatunkat figyeli.
Talán volt már életünkben olyan pillanat, amikor azt kívántuk, hogy most egy pillanatra nézzen félre az Úr. Most egy kicsit ne figyeljen annyira minket. Most ne nézze azt, amit éppen mondunk, nem figyeljen arra, amit teszünk, és egy kicsit takarja el szemét, ne nézze gondolatainkat. Talán éreztük már úgy egy-egy pillanatban, hogy jó volna, ha ezt nem látná az Úr. 
Sokszor nem vesszük komolyan ezt a kérést. Csak a szép oldalával foglalkozunk. Csak azt akarjuk, hogy a bajtól, a vésztől, a rossztól óvjon meg minket az Úr, persze, vigyázzon ránk. Sokszor csak azokra a dolgokra gondolunk, amiket nem tudunk befolyásolni, amikre nincs hatásunk, és közben a szándékosan megtett cselekedetekre, kiejtett szavakra, gondolatokra nem figyelünk.
Isten azonban komolyan veszi a kérésünket. És ez annyit jelent, hogy szüntelenül ránk néz. Azt is figyeli, amit sötétben csinálunk, azt is látja, amit egyedül, magányosan teszünk, amit lelkünk legmélyén gondolunk. Látja, hallja a ki nem mondott szavainkat is. A titkos, mély gondolatainkat is.
Amikor azt kérjük az Úrtól, hogy figyeljen ránk, nem szelektálhatunk. Nem válogathatunk, hogy erre és erre figyeljen, arra pedig ne. Nem mondhatjuk, hogy déltől estig figyeljen, egyéb időben pedig ne. Ha Isten vigyázó figyelmét kérjük, tökéletes figyelmet kapunk.

Szemben az árral

"Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az ÚR." (2Krón 20,17)

Sokszor gondoljuk az, hogy mi pontosan tudjuk, mi az, ami szükséges nekünk. Pontosan meg tudjuk határozni, hogy mi kell, minek kell történnie. És úgy gondoljuk, ha másképp alakulnak a dolgok, akkor az egész világmindenség összeesküdött ellenünk.
Szeretjük megmondani Istennek, hogy mire van szükségünk, szeretjük megmondani, hogy mi következzen be életünkben, és hogyan történjenek a dolgok. Néha úgy gondoljuk, csak és kizárólag az lehet jó nekünk, amit mi gondosan elképzeltünk magunknak.
Így várjuk a "csodát", és megdöbbenünk, ha nem úgy történnek a dolgok. Pedig mi meg vagyunk győződve, hogy az lenne a legjobb.
Aztán ezt tetézzük azzal, hogy görcsösen elkezdünk harcolni, küzdeni azért, hogy mégis úgy legyen, ahogyan mi akarjuk. Nem számít, hogy az árral szemben megyünk, nem számít, hogy feleslegesen pazaroljuk energiánkat, a lényeg, hogy minden áron elérjük azt, amit kitűztünk.
Pedig tudjuk, pontosan tudjuk, hogy mennyei Atyánknál nem tudja senki jobban, mire van szükségünk. És azt is pontosan tudjuk, hogy az Úr mindent a mi javunkra tesz velünk, még akkor is, ha az adott pillanatban nem látjuk át a dolgokat. Ennek ellenére sokszor küzdünk értelmetlenül.
Csupán annyi lenne a dolgunk, hogy megálljuk, lelkünket hozzá emeljük, mindenünket a kezébe tegyük, és várjuk, hogy hatalmával megszabadítson bennünket. Hogy véghez vigye tervét, melyet számunkra készített nagy gondossággal. Melynek részesei vagyunk mi is, és melynek végén ott vár az örök élet. Hiszen megígérte. Csupán annyi lenne a dolgunk, hogy kimondjuk: "legyen úgy, ahogy Te akarod". De valamiért mi mégis szeretünk küzdeni. Néha ellene. Értelmetlenül...

Gyufagyújtás keresztyénül

Ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. (1Pét. 4,11) 

Keresztyénnek lenni nem könnyű feladat. A minket szemlélők közül sokan úgy gondolják, hogy a keresztyénségünk abból áll, hogy vasárnaponként templomba járunk, nem hivalkodó, hanem lehetőleg szürke, egyhangú ruhákban járunk, hajviseletünk körülbelül 30 évvel van elmaradva a mai divattól, és komor ábrázattal járunk a világban. No és persze mindig szent könyveket olvasgatunk.
Kiábrándító lenne, ha valóban ebből állna hitünk. Ha ilyen külsőségekről szólna. Szerencsére az Ige pontosan elmondja, hogyan kell megélni keresztyénségünket. És ha ebbe jobban belegondolunk, megborzonghatunk.
Szavainkban mindig Isten szellemének kell megjelennie. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig Istenről és a hitről kell beszélni. Nem. Sokkal többet jelent. Arról van szó, hogy minden helyzetben, bárkinek, bármit mondunk, azt át kell hassa a Szentlélek. Szavainkat úgy kell megválogatni, úgy kell kiejteni és mondandónkat úgy kell megfogalmazni, hogy amögött ott legyen Isten lelke.
Tetteinkben mindig Isten szellemének kell megjelennie. Ez pedig nem azt jelenti, hogy szent dolgokat kell művelni állandóan. Itt is sokkal többről van szó. Arról, hogy minden helyzetben, bárkivel bármit teszünk, azt át kell hassa a Szentlélek. Tetteinket, cselekedeteinket is úgy kell megválogatni, hogy azok mögött is ott legyen Isten lelke.
Életünk minden pillanatában tanúságot kell tennünk Istenről és hitünkről. A legkisebb szavunk, a legapróbb cselekedünk is Isten dicsőítéséről kell, hogy szóljon.
Meg lehet úgy köszönni a boltban a zsemlét, vagy meg lehet úgy gyújtani a tűzhelynél egy szál gyufát, hogy az dicsőítse az Urat? Össze lehet szedni a száraz leveleket a kertben, vagy elrendezni egy téves telefonhívást úgy, hogy amögött ott legyen az Úr lelke? Egyértelműen igen. S hogy hogyan? Igazából ez a keresztyén élet kihívása és feladata. Erről kell, hogy szóljon életünk.

Akció

"Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!" (Jel 22,17)

Sokan szeretik az akciókat. Várják a szórólapokat, nézik, hogy mi hol olcsó. Különösen kedveltek az ingyenes minták. A legtöbb ember szereti azt is, ha üzletben, aluljáróban ingyenes termékmintát kap. Új termékeket próbálhat ki. Az ajándékok is vonzóak sokak számára. Egy nagyobb termék mellé valami kis ajándék jár. Vonzó. Egyet fizet, kettőt kap, kettőt fizet, hármat kap. Akció, akció, akció...
Tudnánk még sorolni, igaz? Pedig ha belegondolunk, semmi nincs ingyen. Olyan nem létezik, hogy valami ingyen van. Mindennek megvan az ára, a költsége, amit valakinek, valamilyen formában állnia kell. Ha nem közvetlenül fizetjük ki, akkor be van építve más termékek árába. A lényeg, hogy mindenért fizetni kell. A kérdés csak az, hogy ki fizeti meg a díjat, és mennyit.
Amikor az Úr az örök életet ingyen kínálja, annak is komoly ára van. Az élet vize sem ingyen forrás. Nagyon komoly ára van. Viszont nem nekünk kell megfizetni ezt az árat. Mi meg sem tudnánk fizetni. Örök életünk árát Jézus a kereszten egyszer s mindenkorra megfizette. Olyan árat fizetett ki, mely mindannyiunk számára időkorlát nélkül biztosítja az örök élet lehetőségét. És ebben van a lényeg. Nekünk ezért már semmit nem kell tenni. Meg kell érteni, hogy nem hívőségünk mértéke alapján kapjuk az élet vizét. Nem jó cselekedeteink száma szerint. Az élet vizének árát Jézus megfizette. Nekünk csupán el kell fogadni. Gondoljunk csak bele. Ilyen akció máshol nincs!

Kísértésben

"Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek." (Zsid 2,18)

Bizonyára mindnyájunkkal előfordult már, hogy amikor valakitől segítséget kértünk, segítő szavai, tettei mögött éreztünk, hogy nem igazán ért meg minket, nem igazán érez együtt velünk, és bár sokat tesz azért, hogy segítsen, mégsem tud igazán segítségünkre lenni.
Őszinte, igaz, értékes segítséget attól kaphatunk, aki ismeri azt a helyzetet, amiben vagyunk, megélt már hasonló szituációt. Szoktuk mondani, hogy aki könnyen bele tudja élni magát más helyzetébe, az sokkal együtt érzőbb.
Keresztény életünk egyik legnagyobb kihívása, egyik legveszélyesebb rombolója a kísértés. A gonosz fertőző, mérgező tevékenysége. Legnagyobb segítségre kísértés idején van szükségünk, ezért nem mindegy, hogy akihez fordulunk, az mennyire érzi át helyzetünket. Valóban akar és tud segíteni, vagy szemrehányással, bűntudat gerjesztésével csak tovább rontja helyzetünket.
Jézus szeretete, megértése és segíteni akarása tökéletes. Ilyet embertől soha nem kaphatunk. Amikor kísértésbe esünk, és hozzá fordulunk, tökéletesen és pontosa tudja, hogy mit élünk át, mi megy végbe lelkünkben. Emberi testet öltve ő maga is megtapasztalhatta a Sátán gonoszságát. Kemény, igazán megrázó kísértéseket kellett kiállnia. Negyven napos böjt után étellel kísértette a gonosz, és az egész világ földi uralmát kínálta neki. Mind olyan dolog, melyek minket is kísértenek nap mint nap. A földi javak, a világi kincsek és örömök, a test kényeztetése.
Kísértés idején sokszor kétségbe esünk. Bizonytalanná válunk, és úgy érezzük, egyedül maradunk a küzdelemben. Gondoljunk ekkor Jézusra, és arra, hogy ő tökéletesen ért és megért minket, hiszen ezeket a megpróbáltatásokat ő is megélte. Bizalommal fordulhatunk hozzá, mert pontosan tudja, hogy mire van szükségünk ilyen nehézségek idején. Csak kérni kell őt.

Majdnem élet

Agrippa így szólt Pálhoz: "Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénnyé legyek!" (ApCsel 26,28)

Életünk gyakran tele van majdnemekkel. Majdnem tökéletes a hitünk, majdnem minden parancsot teljesítünk, majdnem mindenkit szeretünk, majdnem mindig jót teszünk másokkal, majdnem Istent szeretjük a legjobban.
Aki majdnem elérte a vonatot, az bizony lekéste. Az a tanuló, akinek a vizsgán majdnem meglett a kettes, az sajnos megbukott. Ha majdnem megnyertük a lottón a főnyereményt, akkor akármilyen kicsivel is, de lemaradtunk róla. A majdnem azt jelenti, hogy nem sikerült.
Ha csak majdnem tökéletes a hitünk, akkor tökéletlen az. Ha csak majdnem minden parancsot teljesítünk, akkor nem engedelmeskedünk az Úrnak, aki azt kéri, mindig minden parancsot kövessünk. Ha csak majdnem mindenkit szeretünk, akkor vannak olyanok, akik felé nem szeretettel fordulunk. Ha csak majdnem Istent szeretjük a legjobban, akkor nem Ő áll első helyen az életünkben.
Isten nem majdnem életet szán nekünk. Nem majdnem életet vár el tőlünk. Mint ahogy Ő sem "majdnem" szeretettel fordul felénk. Jézus nem majdnem váltott meg minket a halálból, hanem tökéletesen, teljesen. Ugyanilyen tökéletes, teljes odaszánást kér tőlünk is az Úr. Tökéletes szeretetet vár, azt várja, hogy tökéletesen, teljesen kövessük Őt. Nem élhetünk majdnem életet, mert akkor a végén is azt mondhatjuk majd, hogy majdnem elnyertem az örök életet. Majdnem...

Név szerint

"Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!" (2Móz 20,7)

Ismerjük jól a harmadik parancsolatot. Legalábbis azt hisszük. Talán gondosan ügyelünk arra, hogy ne káromkodjuk, az Úr nevére ne esküdözzünk, és úgy véljük, ezzel teljesítjük a parancsot. Gyakran nem gondoljuk tovább a dolgot.

Mert mit is jelent az, hogy ne használd hiába az Úr nevét? A református Heidelbergi Káté 99. kérdésére adott felelet pontosan megfogalmazza: "Istennek nevét ne csak káromkodással, vagy hamis esküvéssel, hanem még szükségtelen esküdözéssel se káromoljuk, se vissza ne éljünk vele, se pedig magunkat ily rettenetes bűnökben, akár elhallgatással, akár ráfigyeléssel részesekké ne tegyük. Egy szóval, hogy Isten szent nevét csak félelemmel és hódolattal ejtsük ki, hogy így igazán tehessünk vallást Róla, és úgy is hívjuk segítségül és minden szavunkkal és cselekedetünkkel Őt magasztaljuk." Belegondoltunk? Ugye, hogy kicsit többről szól annál, minthogy ne káromkodjunk!

Ha figyelmesen olvassuk a Bibliát, észrevehetjük, hogy van egy könyve, amely nem említi az Úr nevét. Eszter könyvét olvasva nem találkozunk Isten nevével. Képzeljük csak el. Egy bibliai könyv, melyben nem szerepel Isten neve. Ennek az az oka, hogy ez a könyv már a későbbi korokban keletkezett, amikor már ilyen szigorúan értelmezték Isten neve kimondásának tilalmát. Megdöbbentő? Igen, az.

Ennek tükrében gondoljuk csak végig, hányszor használjuk feleslegesen az Úr nevét? Hányszor kiáltunk fel, amikor megdöbbenünk, hogy "Te Úr Isten!", vagy ha megcsodálunk valamit: "Istenem, de szép!" Tudnánk még sorolni, ugye.

Lebegjen mindig ez a szemünk előtt: Isten szent nevét csak félelemmel és hódolattal ejtsük ki, hogy így igazán tehessünk vallást Róla, és úgy is hívjuk segítségül és minden szavunkkal és cselekedetünkkel Őt magasztaljuk. Mert ami ezen túl történik, az már Istenkáromlás.

Mindennapi szeretet

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" (1Kor 16,14) 

Napról napra aktívan éljük az életünket. Vásárolunk a boltban, intézzük ügyeinket a különböző hivatalokban, dolgozunk a munkahelyünkön, utazunk a buszon, vonaton, moziba, színházba járunk, családunkkal, barátainkkal töltjük az időnket. Ismerősökkel, idegenekkel találkozunk, kerülünk kapcsolatba.
Életünk minőségét, hangulatunkat és mások hangulatát alapvetően meghatározza, hogy hogyan veszünk részt ezekben az élethelyzetekben.
Amikor ilyen és hasonló igéket olvasunk, nem kell valami különösen nagyra és világrengető dologra gondolnunk. Nem kell azon aggódnunk, hogy hogyan tudunk ennek megfelelni, és hogy egyáltalán mit is kell tennünk.
Feladatunk csupán annyi, hogy minden pillanatban szeretettel forduljunk a másik felé. Köszönjük meg mosolyogva az eladó, a hivatali ügyintéző munkáját, adjuk át helyünket a járműveken a megfáradtaknak, és törekedjünk arra, hogy amikor együtt vannak velünk mások, ez örömet szerezzen nekik.
Sokszor nehéz ezt megtenni. Gondok gyötörnek minket is, a hivatalnok nem a mi elképzelésünk szerint intézi az ügyet, több utánajárás szükséges, nem látunk rendesen a színházban az előttünk ülőtől, sokat kell várni az üzletben, és még a pénztáros egy ismerőse is elénk tolakszik. Mindennapos bosszúságok. De ha a mások iránti szeretet vezérel minket, akkor tudunk elszakadni a saját örömünk keresésétől, és tudunk nyitni mások felé. Képesek leszünk apró örömökkel jobbá tenni mások pillanatait, és egyre inkább betölti kapcsolatainkat az Istentől eredő szeretet.

Méregtelenítés

"Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre." (1Pt 2,1-2)

Születését követően a csecsemőt kizárólag anyatejjel tápláljuk. Egyebet nem kap, mégis a leggyorsabb, leghatalmasabb fejlődésen megy keresztül. Másra nincs szüksége, a tápláló anyatejben benne van mindaz, ami fejlődéséhez, egészséges növekedéséhez szükséges. Ennyi kell neki, más nem. A számunkra tápláló ételek súlyos károkat okoznának csöppnyi szervezetében.
Egészséges, tökéletes fejlődésünkhöz nekünk is a lelki tejet ajánlja a Biblia. Mindazokat a táplálékokat, amik csak megrontják fejlődő lelkünket, el kell hagynunk. Fel kell számolni a világ szemében értékes, nagyra tartott ételek fogyasztását. El kell hagyni az anyagi javak utáni futást, a haragot, a képmutatást, az irigységet, a bosszúvágyat. Mindent el kell hagyni, mint ahogy a léböjtöt tartó ember elhagyja a szilárd ételeket. Ezzel érhetjük el a lelkünk teljes megtisztulását, méregtelenítését.
Amint a zsíros, cukros táplálékok mérgezik a szervezetet, ugyanúgy mérgezi lelkünket a világi kincsek utáni vágy. Lassan rakódik, nem hirtelen öl. Testünkben is lassan, alattomosan alakul ki a magas koleszterin, a cukorbetegség, magas vérnyomás. Megannyi betegség, melyek a helytelen táplálkozás eredményeként fejlődnek ki. És számos olyan baj létezik, melyre nem tud gyógyszert adni a modern orvostudomány. Ugyanilyen lassan, alattomosan fertőződik meg lelkünk is. Nem hirtelen, nem látványosan. Szinte észre sem vesszük, és lassan elenyészik. Ez az alattomosság a legnagyobb veszély. Mert mikor már rádöbbenünk, hogy baj van, sokszor késő.
Szemben a gyógyíthatatlan testi betegségekkel, a lelki romlás ellen létezik gyógyír. Káros mellékhatások nélküli. Hosszú, kitartó kezelést igényel, de tökéletes a gyógyulás. Kezdjük hát a kúrát!

Visel-kedés

"Viseljétek el egymást szeretettel." (Ef 4,2)

Az efézusi levélben bújik meg ez a négy szó. Könnyen átlépünk rajta, de most időzzünk kicsit fölötte. Mit jelent az, hogy szeretettel elviselni?
Akiket szeretünk, azoknak rossz tulajdonságait is könnyebben toleráljuk. Elnézzük neki. Ilyenkor könnyű az elviselés.
Egy szerelmespárt elvakít a szerelem. Csak a jót látják egymásban. Nem kell elviselniük a másikat. Örülnek, ha együtt lehetnek. Aztán telnek az évek, és a hibák egyre erősebben előtérbe kerülnek. Ilyenkor sok kapcsolat felbomlik, mondván "nem vagyunk egymáshoz valók", meg "rosszul választottam". Talán jön egy újabb kapcsolat, ami szintén zátonyra fut néhány hónapon vagy éven belül, majd a következő, és ki tudja még hány.
Vagy ott vannak azok az emberek, akik ellenszenvesek nekünk, vagy mi vagyunk azok számukra. Kerüljük egymást, és ha mégis valami ok miatt egymással vagy egymás mellett kell élnünk, pokollá válhat mindenki élete.
Jézus azonban egyértelmű parancsot ad nekünk. Nem menekülni kell a különböző kapcsolatokból, nem semlegesíteni kell a másik embert, hanem meglátni benne is Isten munkáját, az Ő teremtő erejét. Minden embert az Úr alkotott, mindenkiben az Úr akarata, szándéka jelenik meg. Nem az a dolgunk, hogy változtassunk az embereken, hogy olyanokká tegyük őket, amilyeneknek mi szeretnénk látni, hanem az Úrba vetett hittel és belőle merített erővel azon kell munkálkodnunk, hogy elfogadjuk őket. Olyannak, amilyennek Isten teremtette.
Az elviselés komoly feladat. Hosszú, kitartó munka és sok-sok erő kell hozzá. Jó, hogy a feladat mellé ezt is megkapjuk az Úrtól. Legyünk hálásak minden parancsáért.