Mint esendő emberek, sokszor botlunk meg. Kisebb-nagyobb vétkünk súlyos, nyomasztó teherként nehezedik ránk. Pontosan tudjuk, mikor, mivel bántjuk meg az Urat. Sokszor szégyelljük magunkat emiatt.Néha az is előfordul, hogy próbálunk mentegetőzni, próbálunk kifogást keresni és mosakodni. És vannak esetek, amikor igazolni akarjuk magunkat. Amikor magunk gyártunk felmentést, és soroljuk az okokat, hogy amit tettünk, miért is nem bűn. Miért is nem vétek az.
És ekkor harsog bele az Úr a világunkba. Minden eszközzel elénk tárja romlottságunkat. Úton-útfélen felhívja a figyelmünket tettünkre és arra, hogy ezt bizony mi el akartuk kendőzni. Ott áll előttünk a bűnünk, ember által letörölhetetlenül, elfedhetetlenül, megmásíthatatlanul. Szembe jön velünk az utcán, a boltban, rátalálunk a parkban, meglátjuk a tévében, azt olvassuk az újságban. Mindenhol ott van, mindig vele futunk össze.
Harsogja az Úr tettünket. És nem a bűn maga kap kiemelt hangsúlyt, hanem hogy nem veszünk róla tudomást, vagy éppen titkolni, elhallgatni, szőnyeg alá söpörni akarjuk. Az, hogy nem merünk vele szembe nézni. Hogy nem ismerjük el bűnösségünket, és nem valljuk be: magunk semmire nem vagyunk képesek.
Jézus a kereszten egyszer s mindenkorra megváltotta életünket, megszabadított a bűntől és az Úr megadta számunkra a nagy feloldozást. Ezért nincs szükségünk önigazolásra, mosakodásra, kifogások keresésére. Csak el kell fogadnunk ezt a kegyelmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése