Izoláció

"A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt? Jézus így válaszolt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre." (Lk 5,30-32)

Jól érzed magad? Igen? Akkor jó. Kellemes a hűs, árnyas kertben, vagy a békés szobában olvasgatni a Bibliát? Ugye jó dolog az!? Tetszik Istennek. Közben kortyolgatsz egy kis teát, kávét. Könnyebben haladnak a betűk. Igaz? Egyszerűbb megérteni a szöveget. Hát persze. Ugye jó dolog keresztyénnek lenni.
És szeretsz templomba járni? Ugye kibírod hetente egyszer. Csak egy röpke óra vasárnap. Kissé hosszú a prédikáció? Na és! Túl lehet élni! Ugye? Jó dolog forró nyári napon a hűs templomban ülni, igaz?! És télen? Akkor milyen? Kissé hideg? Hát igen, sajnos nincs mindig pénz jól befűteni. De csak ki lehet bírni. Kellemes dolog ez a keresztyén élet, nem? Jó találkozni, beszélgetni a hasonló emberekkel. Akik szintén járnak templomba. Akik szintén jó emberek, ugye? Van közös téma sok. Csuda jó dolog keresztyénnek lenni.
És mi a helyzet a narkósokkal? ... Hogyhogy milyen narkósokkal?! Hogy a templomba nem járnak?! Sem hajléktalanok, sem alkoholisták? Nem szoktál találkozni börtönviseltekkel sem ott? De azért keresed őket? Nem, nem úgy értem, hogy csekken küldesz néhány ezrest a velük foglalkozó alapítványnak vagy egy civil szervezetnek. Nem így gondoltam, hanem hogy mész közéjük. Viszed az igét, az életedet, a példát. Beszélsz nekik Istenről, a megbocsátásról, a szabadulásról. Nem úgy, mint egy lelkész, vagy képzett gondozó, hanem mint egy ember. Mint egy keresztyén ember. Segítesz nekik kimászni abból, amit ők is, és az emberek is megvetnek, de nincs erejük szabadulni tőle. Ugye? ... Nem?! Akkor honnan tudod, hogy jó keresztyénnek lenni?

Kézművesség

"Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében." (Jer 18,6)

Szeretem nézni, ahogy a fazekas a korongján formázza az agyagot. Ahogy egy agyagtömbből kialakítja az edényt. Foroghatna a korong, pöröghetne rajta az idők végéig az agyag, ha a mester nem nyúl hozzá, ha nem érinti, nem formálja, soha nem lesz belőle semmi. Csak puszta anyag marad.
A korsó, a tányér, a tál, a pohár nem az agyagtól az, ami. A mester munkája, tudása, évtizedes tapasztalata alakítja olyanná, amilyen. Az elmében és az ujjakban rejlő hozzáértés, az anyag és a munka szeretete, a nyersanyag és a tárgy iránti alázat formál a puszta agyagból értéket.
De semmire nem használható a kiformált nyers tárgy, ha nem égeti ki a mester. Ha nem edzi meg, ha nem szilárdítja meg. A képlékeny forma pillanatok alatt agyagtömbbé gyúrható újra hozzá nem értő kezek által. A munka semmivé válik, eltűnik az alkotás. De az égetés, az edzés, a szilárdítás után már soha nem lesz belőle agyagtömb. Eltörhető, porrá zúzható, de soha többé nem lesz olyan, mint előtte volt.
És a végén a máz, a díszítés adja meg a végleges formát, megjelenést. A mester egyedi motívumai felkerülnek az edényre, és aki ismeri a mestert, és ránéz az alkotásra, a mintákból, formákból tudja, ki az alkotó. Tudja, kinek a műhelyében készült. Egy szépen díszített edény évekig, évtizedekig szolgálja gondos használóját. Ételt, italt tart, étket főz, feltálal. Mindennapi eszköz, mely nélkülözhetetlen az élethez. Csendes társ, mely mindig ott van, ha szükséges. És szépsége, mívessége gyönyörködtet.
Ó, Uram! Add, hogy agyag lehessek formáló kezeid között!

Jussok

Ekkor Jézus ezt mondta nekik: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené." (Mk 12,17)

"Az az enyéééééém!" - visít bele egy éles hang a csöndbe, és zeng az óvoda folyosója. Ugye hallottunk már mi is ilyet. Már egészen kisgyermek korunktól nagyon számon tartjuk, mi az, ami a miénk. Ahhoz pedig nagyon ragaszkodunk. Legtöbbször pontosan tudjuk, kinek mit adtunk kölcsön, és számon is kérjük. Mert az a miénk.
Azt is pontosan tudjuk, kinek mi jár. Mi "jár" az orvosnak, ha sikerül egy komoly műtét, vagy megszületik a gyermekünk. Tudjuk, hogy mi "jár" annak, aki ügyeink intézésében gyorsítja a dolgokat, segít beszerezni papírokat. Társadalmi rendszerünkben jól berögzültek ezek a dolgok. Hosszú évek, évtizedek alatt kialakult, kinek mi jár, mi a jussa.
Aztán vannak olyan járandóságok, melyeket törvény ír elő. Az adók, az illetékek törvény szerint járnak az államnak, királynak, egyháznak. Ezekkel is tisztában vagyunk.
Azt azonban gyakran elfeledjük, hogy mi jár Istennek. Pedig erről is van törvény. Pontról pontra leírva, mivel tartozunk az Úrnak. És az elszámolás is komoly. Semmit ki nem hagyva fogja az Úr végigmérni életünket, és számba venni azt, hogyan róttuk le a járandóságot. A mennyei bíróság pedig pontosan, részrehajlás nélkül, igazságosan ítél majd. Ott nincs kenőpénz. Nincs csúszópénz. Nincs protekció. Senki nem fog hátulról nyomni minket, és hozzásegíteni a jobb pozícióhoz. Ott tisztán és pontosan elszámoltatnak minket. Úgy, ahogy életünk szólt. Szépítés, túlzás, lakkozás és csorbítás nélkül. Ténylegesen.

Önök kérték

Krisztus mondja: "Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek." (Jn 16,23)

Sok keresztyén számára nem teljesen érhetőek ezek a szavak. Mindnyájunkkal előfordult már, hogy nagyon szerettünk volna valamit, kértük, szakadatlan kértük az Úrtól, mégsem adatott meg számunkra. Ekkor csodálkozva, csalódva, szomorúan lapozzuk fel ezt az igét, és odadörgöljük az Úr orra alá: Lám, Uram, te mondtad, és mégsem lett úgy.
Azért gondoljuk csak végig ezt. Ha figyelmesen olvassuk a Bibliát, rádöbbenünk, hogy az Úr nem a földi javakra és a testi dolgokra gondol. Sehol nem kapunk arra garanciát, hogy ha buzgón kérjük, akkor elkerül a betegség, nem történik baleset, ötös lesz a földrajz dolgozat, nyerünk a lottón, előléptetnek a munkahelyen. Ilyenekről nem beszél az Úr. De hát akkor mit kérjünk, ami minden körülmények között megadatik?
Afelől biztosak lehetünk, hogy az Úr sohasem engedi meg, hogy hiányt szenvedjük abban, ami üdvösségünkhöz szükséges. Másról nem beszél az Úr.
Ha földi javakat, testi megelégedést remélve kérjük az Urat, eltávolodunk parancsától és akaratától. Az ilyen kérések nem Krisztus nevében születnek bennünk. Mi arra rendeltettünk, hogy vele együtt részesedjünk az örök élet kegyelmében. Ez kell, hogy életünk középpontjában álljon. Ha testi megelégedést, földi örömet ad az Úr, az az Ő dicsőségét növeli, és jóságos szeretetét igazolja. Ám ha ezt megtagadja tőlünk, azt is csak azért teszi, hogy rámutasson, bizony eltávolodtunk tőle, és olyan dolgokat kérünk, melyek nem szolgálják üdvösségünket. Ezért szemrehányást nem tehetünk neki, inkább hálásnak kell lennünk, hogy visszavezet minket magához.
Az azonban egészen bizonyos, hogy ha olyan kéréssel állunk mennyei Atyánk elé, mely üdvösségünket szolgálja, teljesíti azt.

Kérdezz! Felelek!

"Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk." (Zsolt 90,10)

Mivel töltöd napjaidat? Tanulsz, hogy egyetemre mehess, és jól fizető állásod legyen? Dolgozol, építed a karrieredet? Energiát fektetsz abba, hogy előbbre juss, hogy vezetővé nevezzenek ki? Küzdesz, hogy megfelelj magadnak és másoknak? Hogy elismerjenek? Hogy teljesítsd az elvárásokat?
Küzdünk diákként, egyetemistaként, vállalkozóként, alkalmazottként, nyugdíjasként. Küzdünk a tanulásban, a munkában. Küzdünk a politikában, építjük a magunk karrierjét, romboljuk, hátráltatjuk mások előbbre jutását. Mindezt pedig átlengi egy bájos, kereszténynek mondott színes, illatos valami. Mert persze mindent a parancsolatok szerint teszünk. Csak hát mégis fontos dolgok ezek, hiszen itt élünk a Földön.
De meddig? Ötven évig? Hetvenig? Kilencvenig? Vagy mi leszünk a következő százéves bácsi vagy néni, akit virágokkal köszöntenek? És? Végigjárjuk az életünket, és mit mutathatunk fel? Miért küzdöttünk? Vezérigazgatók lettünk, vagy miniszterek? Esetleg egy világcég vezetői?
És mi van a lelkünkkel? Életünk évtizedeinek mekkora részét éltük igazán, tisztán és teljesen Istennek tetsző módon. Ne számold, mert megdöbbensz és kétségbe esel. Hidd el, talán még egy egész nap sem telik ki belőle. Máris felháborodva kételkedsz? Na ugye...
Életünk nagy része hiábavaló fáradság. Mert köszöni szépen mindenki a mi sikereinket és karrierünket. Köszöni szépen, hogy megfeleltünk a főnöknek és a társadalomnak. De gondolj bele, hogy a végén ott állsz az Úr előtt, mezítelenül, egyedül, szemtől szembe, és megkérdi: "És, mit csináltál odalenn ezalatt a sok év alatt, gyermekem?" Elrettent a válasz? Még semmi nincs veszve, még nem késő!

A hosszú élet titka

"Krisztus mondja: Aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha." (Jn 11,26)

Hosszú évszázadok, évezredek óta kutatja az emberiség a hosszú élet titkát. A tudomány milliárdokat öl a kísérletekbe, a kutatásokba. Minél hosszabb életet akarunk magunknak. És a halhatatlanság elixírje is megmozgatta sok ember fantáziáját.
Gondoljunk csak bele, mekkora hír lenne, ha megjelenne valaki egy kis dobozzal a kezében, és közölné, hogy abban van az örök élet szere. Micsoda vagyonokat fizetnének egyesek azért, hogy biztosítsák maguknak a hosszú életet.
Azt azonban elfelejtjük, hogy számunkra adott ez a szer. Amikor a hosszú élet, az örök élet titkát keressük, gyakran földiekben gondolkodunk. Azt gondoljuk, hogy a földi örök élet, a kézzelfogható valóság az igazi, az jelent valamit. Elfeledjük, hogy kétezer éve megkaptuk az örök élet titkát. Óriási ára volt, ember számára megfizethetetlen. Az Úr azonban kifizette helyettünk a díjat, és az örök élet lehetősége ingyen a miénk lett. Ingyen kaptuk, kegyelemből. És nincs törlesztőrészlet, nincs hosszú futamidejű, rejtett költségű hitel. Nincs tartozás, amit meg kell adni. Egyszerűen csak aki hisz, az nem hal meg soha.
Szinte hihetetlen egy ekkora ajándék. Mai világunkban, amikor mindent az ára alapján ítélünk meg, megdöbbentő. Bizonytalanok vagyunk, sokszor nem tudunk mit kezdeni a helyzettel. Pedig a történet valós, a lehetőség adott. Csak mernünk kell elfogadni.

Jó tett helyébe...

"Hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében." (Kol 1,10)

Valljuk meg őszintén, minket keresztyéneket sokszor megelégedettség tölt el, amikor egy-egy jó cselekedetet megcselekszünk. Büszkék, boldogok, elégedettek vagyunk. De miért is? Miért tesszük a jót? Megszokásból? Parancsra? Mások kedvéért? Saját örömünkre? Isten jutalmát várva?
Az Úr sokszor megjutalmazza a jó cselekedetünket. De ha azért cselekedjük, hogy elnyerjük Isten jutalmát, akkor az már nem hálából fakadó jó cselekedet, hanem üzlet. Ha azért adunk az éhezőnek vagy a nincstelennek, mert abban bízunk, hogy az Úr százannyit ad vissza, akkor ez már nem jó cselekedet, hanem jó vásár. Egy befektetési céllal elkövetett jó tett.
Az Úr valóban  megjutalmazza az igazi jó cselekedetet, de előtte az a jó cselekedet, amelyért nem várunk jutalmat, mert a jutalom nem a mi érdemünkért, hanem az Ő kegyelméből és határtalan szeretetéből adatik.
Vannak, akik a jó cselekedeteiket érdemszerzőnek tekintik. Úgy gondolják, hogy minél több jót tesznek, annál inkább szereti majd őket az Úr, és annál biztosabb a helyük a mennyek országában.A Biblia azonban azt tanítja, hogy jó cselekedeteink nem az érdemszerzés vágyából, hanem Isten iránti hálából kell hogy fakadjanak. Ha valami jót teszünk, csak azért tehetjük, mert Isten nekünk erre lehetőséget adott. Az érdem az Övé, és nem a miénk. Ha Ő engem megsegített, én is megsegítek mást, de anélkül, hogy én ezzel dicsekednék. Így lesz érdemszerző helyett hálaadó a jó cselekedet.
Ha érdemeket akarunk szerezni vele, akkor frusztráltak és depressziósak leszünk, hiszen nap mint nap ezerszer elbukunk. Úgy gondoljuk, hogy botlásaink miatt "pontokat" veszítünk az Úrnál és Ő kevésbé fog minket szeretni. Hálaadó cselekedeteink azonban boldogsággal töltenek el bennünket, hiszen minden jó tettünkkel örömet szerzünk mennyei Atyánknak. És ezzel a szorongás és görcsös akarás helyét átveszi a hála és boldogság, és örömteli, önzetlen tetteink dicsőítik az Urat.

Tükörbe nézve

"Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik." (Róm 3,20)

Amikor hosszú, gyötrelmes út után felismerjük, hogy nem a törvény megtartása vezet el minket Isten országába, és nem a tízparancsolat betartása jutalmául kapjuk a kegyelmet az Úrtól, no akkor zavarodik össze bennünk minden. Mert ha nem a törvény betűinek megtartása alapján méretik ránk az üdvösség vagy a kárhozat, akkor mi értelme a törvénynek?
Ádám és Éva egyszer s mindenkorra szakított az Úrral. Megtagadták Isten parancsát, ezzel magukra és az egész emberiségre ráhúzták az örök bűnt. Ebből a bűnből pedig, bárhogy is erőlködünk, saját erőnkből képtelenek vagyunk kilépni.
A törvény egy tükör. Tükör, mely segít meglátni mérhetetlen bűnösségünket. Tükör, melyet magunk elé téve minden pillanatban felismerhetjük romlottságunkat. Ahogy a valódi tükörben valósághűen meglátjuk képmásunkat, úgy a törvény is teljes valóságában mutatja meg bűnösségünket.
De vajon egy tükörrel képesek vagyunk-e borzas hajunkat kifésülni? Vagy egy fárasztó nap porát és izzadságát lemosni arcunkról? Aligha. Éppen így a törvény sem képes üdvösségre vezetni. Egyedül kizárólag Isten mérhetetlen szeretete moshatja le lelkünkről a bűnt. Egyedül Krisztus kereszten bemutatott, megismételhetetlen, örök áldozata békítette meg Istent az emberrel. Egyedül ez a kegyelem adhatja meg az üdvösséget. A törvény bűnösségünkre emlékeztet minket nap mint nap, és ezáltal elénk tárja az Úr mérhetetlen jóságát, szeretetét és kegyelmét. Ezért szeretem a törvényt.

Ingyen

"Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok." (Mt 10,8)

Soha nem tudtam megérteni azokat az embereket, akik magunkat vallásosnak tekintik, és azért teszik a jó cselekedeteket, hogy azok mennyisége alapján kiérdemeljék az Úr kegyelmét és az örök boldogságot. Azt a vallást sem tudom megérteni, amelyik ezt tanítja.
Az ugyanis, ha valaki azért él a kegyelmi ajándékokkal, és azért használja azt mások javára, hogy ezáltal sok-sok jó pontot szerezzen a mennyei pontozótáblán, és minél előkelőbb helyet szerezzen magának az örök boldogságban, lehetőleg jó elöl, az első sorokban, nos ez a szemlélet alapjaiban öli meg a hitet és távolít el Istentől.
Mert innentől nem a kegyelmi ajándékok miatti hála, és a mások segítése hatja át lelkünket, hanem a számítás, a manipuláció, az önzés.
Kérdés, hogy akik ravaszkodással, számítással Isten legmagasztosabb, lelki dolgaiban is saját önző érdeküket keresik, és figyelmen kívül hagyják az Úr akaratát és rendelését, azoknak van-e helyük a mennyek országában, vagy inkább az istentelenek között van-e a helyük. Vajon azok a kegyesek, akik csak azért tesznek jót, hogy saját maguk számára megnyerjék vele a mennyországot, részesülhetnek abban? Vagy erre is mondhatjuk azt, hogy bocsi Uram, tévedtem, bocsáss meg nekem?
Isten kegyelmi ajándékait ingyen kaptuk. Semmit nem tettük, nem is tehettük azért, hogy nekünk adja. Szolgálhatják-e ezek az ajándékok a mi lelkünk üdvösségét? Tarthatunk-e igényt továbbadásukért bármi fizetségre az Úrtól? Aligha...

Közös munka

"Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői." (Zsolt 127,1)

Bizonyára mindnyájunkkal történt már olyan, hogy görcsösen küzdöttünk valaminek a megoldásán, minden erőnket latba vetettük, mégsem jutottunk előre, nem haladt úgy a dolog, ahogyan azt mi elképzeltük. Máskor pedig szinte semmit nem tettünk a siker érdekében, mégis a legtökéletesebben alakultak a dolgok. Az előző esetben gyakran szemrehányást teszünk az Úrnak, az utóbbi helyzetben pedig sokszor magunknak tulajdonítjuk az eredményeket és a dicsőséget. Pedig tudnunk kell, bárhogyan is alakulnak a dolgaink, Isten keze munkája mutatkozik meg bennük és egyedül övé a dicsőség is.
Isten minden pillanatban ott áll életünkben, és dolgozni akar azon. Felajánlja ingyen munkáját. Mindent elvégez, a legkisebb dologtól a legnagyobbig. És tökéletes munkát végez. Hagyjuk, hadd építse életünket az Úr. Legkevésbé sem szükséges belekontárkodnunk. Csak rontunk rajta - tapasztaltuk már elégszer.
Persze ez nem azt jelenti, hogy Isten tiltja a munkát. Igenis dolgoznunk kell, mind anyagi mint lelki értelemben. A tervrajzot azonban mindig neki kell megrajzolnia. Az Ő elgondolásának kell megvalósulnia, és ebben a munkában mi csak segédmunkások lehetünk. Az Ő utasításai szerint kell dolgoznunk. Eredményeinket pedig sosem szabad a saját munkánknak tulajdonítani, hanem egyedül Isten jóságának és áldásának. Mert ahol az ember a saját munkájának tulajdonítja, ott azonnal felüti fejét a fukarság és aggodalmaskodás, amelyik azt hiszi, hogy sok munkával sokat lehet szerezni. Ebben pedig egyre jobban elhalványul az Úr személye, és egyre inkább előtérbe kerül az ember.
Lehet így vagyonokat szerezni, lehet hatalmas gazdagságot építeni, és büszkélkedni vele, de soha nem lesz rajta az Úr áldása.

Meghallgattatott

"És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt." (Jak 5,15)

Talán megesett már, hogy imádkoztunk egy beteg családtagunk gyógyulásáért, de mégis elvesztettük őt. Imádkoztunk, hogy a megszűnt munkahely helyett találjunk újat, de állás nélkül maradtunk. Imádkoztunk, hogy gyermekünk szülessen, de nem következett be. Bizonyára sok ehhez hasonló helyzet volt már. Amikor elképzeltük, hogy mi az, amit nagyon szeretnénk, kértük, szüntelenül kértük Istentől, mégsem úgy történt, ahogy kívántuk.
Mi, keresztyének sokszor beleesünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, amit mi jónak vélünk, és elképzelünk magunknak, azt csak kérni kell, és az Úr megadja. Nagy baj lenne, ha ez ilyen egyszerűen menne. Ekkor ugyanis úgy működne a hitünk, mint egy zenegép, melybe bedobjuk az érmét, és máris zeng a kiválasztott szám. Isten azonban nem egy kívánságteljesítő gép. Nem egy vágyakat valóra váltó kívánságkút.
Isten nem fogja elvenni tőlünk a nehézségeket. Nem fog elkerülni minket a betegség, a szomorúság, a tragédia. De adhat erőt az elviseléshez, a megéléshez. Megszabadíthat minket a lelki tehertől, hogy elviseljük a terheket. Hitből fakadó imáinkban ezt kell kérni. Hogy lelkünk mindig az Úrra tudjon figyelni.