Minden ember másképp viseli a kánikulát. Van, akit ez éltet, és boldogan szívja be magába a fényt és a meleget, és van, aki a sötét szoba mélyére menekül, és igyekszik átvészelni, túlélni ezeket a napokat, heteket. Kit jobban, kit kevésbé visel meg a hőség.
Annak, aki nehezen bírja a meleget, komoly megpróbáltatás ez a szélsőséges időjárás. Gyötrelem, már-már kín. A gyötrelmeket pedig nehezen viseljük. Ilyenkor jönnek elő a "de elegem van már ebből", meg a "miért ver minket az Isten" mondatok, és társaik. A nehézségek idején könnyebben adjuk ki dühünket mérgelődéssel, bosszankodással, és csak ritkán látjuk meg a történés igazi értelmét.
Mert azt ugye nem gondoljuk mi sem komolyan, hogy az az Isten, aki nagy gondossággal, szeretettel, aprólékos, figyelmes és pontos munkával megteremtette a világot és benne minden egyes embert egyen-egyenként, az utána abban leli kedvét, hogy csapásokat, kínokat és gyötrelmeket szór ránk. De hát akkor miért van olyan sok tragédia, szerencsétlenség és annyi rossz a világunkban?
A mai kor embere azt gondolja, hogy teljesen uralma alá hajtotta a teremtett világot. Hogy irányítani, rendezni tudja a dolgokat, és befolyásolhat mindent. Néha azonban szükség van arra, hogy az Úr megmutassa, csak és kizárólag neki van hatalma mindenek felett. Hogy egy pillanat alatt forróságot tud adni, amivel nem tudunk mit kezdeni, csak elszenvedni. Hogy egyik pillanatról a másikra emberéletek ezreit tudja egy természeti katasztrófa kioltani. Rá kell döbbennünk, hogy nagyon kevés hatalmunk van a világmindenség felett. Meg kell látnunk a teremtő Isten nagyságát, mindenhatóságát. Mert ahogy a tragédiák, csapások bekövetkezhetnek, ugyanúgy tudja az Úr elvenni azokat, és megmenteni minket azoktól. Mert egyedül Ő az, akinek hatalma van mindenek felett. És ezért is jár neki a dicsőség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése