Erőforrás

Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre. (Lk 4,13)

Jézust nyilvános működésének elején keményen megkísértette az ördög. Az Úr azonban állta a próbát. Már éppen megnyugodva, elégedetten dőlünk hátra, amikor így zárja le a történetet a Biblia: az ördög eltávozott tőle egy időre.
Igen, csak egy időre. Aztán visszatért. Visszatért, mert az ősi ellensége, a világ teremtője ott járkált. Járkált, tanított, térített, üdvösséget hozott. Nem csak akkor, az ottani embernek, hanem az egész emberiségnek.
Az ördög érezte, hogy a harc élesedik. Hirtelen felpörög. Olyan történt, ami még soha. Maga az Isten szállt le a Földre. A Sátán pedig minden pillanatban készen állt, hogy harcba szálljon vele. Kereste az alkalmat, figyelte a lehetőségeket. Jézus legkisebb botlására is ráugrott volna. Minden erejét összpontosítva nekirohant volna a megváltás művének, hogy semmibe rombolja.
Jézus földi élete folyamatos küzdelem volt. A jó és a rossz csatája. Az ördög ott volt, nyomában volt. Jézus azonban isteni erejével legyőzte. Ez az erő bizonyított. Elég volt ahhoz, hogy az ördög minden ármánykodását porrá zúzza. Elég volt ahhoz, hogy megdicsőítse Istent.
Jó érzés, hogy ha a Sátán kísértése környékez minket, tudhatjuk, hogy Isten ereje képes legyőzni azt. Tudhatjuk, hogy ez az erő készen áll, hogy megerősítsen, és győzelemre vigyen minket is. Csak meríteni kell belőle.

Áll az alku?

Fogadalmat tett Jefte az ÚRnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, akkor bármi jön ki elém házam ajtaján, amikor békességgel visszatérek az ammóniaktól, az ÚRé lesz az, feláldozom égőáldozatul. (Bír 11,30-31)

Jefte tragédiáját ismerjük. A kételkedő, hitetlenkedő vezér alkut próbált kötni az Úrral, mi több, barbár alkut. Rosszul sült el. Egyetlen lánya lett az alku áldozata. Pedig az Úr nem kért tőle áldozatot. Legalábbis nem ilyet. Ha végignézzük a Bibliát, legkevésbé emberáldozatot kér az Úr. Barbár pogány szokás. Jefte átvette.
S ha nem is ilyen brutális módon, de sokszor mi is átvesszük. Amikor bizonytalanok vagyunk, amikor hitük kevés és komoly feladat, kihívás, élethelyzet előtt állunk, gyakran mi is alkudozunk az Úrral. Mintha Isten bármi ilyesmit kérne tőlünk. És mintha kicsinyes, szerencsétlen felajánlásainkkal meg lehetne vásárolni kegyelmét.
Alkuinkkal leginkább saját hitetlenségünket akarjuk leplezni, és Istenen kívüli eszközökkel akarjuk biztosítani lelkünk nyugalmát. Vagy talán ezzel akarunk engesztelést adni az Úrnak, de lássuk be, nevetségessé válunk. Isten ugyanis nem tíz elmondott Miatyánkért segít meg bennünket, és nem a templomperselybe dobott adományért. Mint ahogy egy plusz istentisztelet sem növeli irántunk való szeretetét és gondoskodását.
Gondoljuk csak végig, ha gyermekünk ad nekünk a zsebpénzéből, akkor jobban szeretjük? Vagy ha elmosogat helyettünk, akkor jobban vigyázunk rá? Kiérdemelheti bármivel is nagyobb szeretetünket?
Éppen így van velünk mennyei Atyánk is. Ha hitünk és bizodalmunk nem elég erős, akkor kérjük Őt, erősítse meg. Ha gyengének érezzük magunkat a feladathoz, akkor kérjünk tőle erőt és áldást. Mert szánalmas alkudozással a világmindenség teremtőjénél semmire nem mehetünk.

Pártfogó

De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk. (Jn 17,20-22)

Egy álláspályázat beadásakor, egy hivatalos ügy intézése során megnyugtató számunkra, ha van egy olyan ember, aki ügyünkben közben tud járni. Aki nem hagyja, hogy önéletrajzunkat félresöpörjék, aki segít, hogy ne az ügyintézési határidő utolsó napján hozzák meg a hivatalos döntést. Szeretjük biztosítani, hogy ha saját erőnket, lehetőségünket kevésnek érezzük, akkor valaki álljon az ügyünk mellé.
Jó tudni és jó érezni, hogy mennyei Atyánknál is van közbenjárónk. Hogy amire erőnk és hitünk kevés, azért kiáll valaki az Úrnál. Jó tudni, hogy Jézus mindig a mi oldalunkon áll, és mindig szószólónk az Atyánál. Jó tudni, hogy nem csak most, földi életünk során áll mellettünk, hanem már kétezer éve mellénk állt. Elkötelezte magát ügyünk mellett. Kétezer évvel születésünk előtt már ismert minket, és gondja volt ránk. Közbenjáró imáját már akkor kimondta értünk, és azóta sem feledkezett meg rólunk. Nem általánosságban pártfogol minket, hanem egyen-egyenként számon tart bennünket. Támogatása olyan erővel van ott egész életünk mellett, mely biztosítja helyünket mennyei Atyánk házában.

Mi ketten

Fordítsd el tekintetemet, hogy ne nézzek hiábavalóságra! (Zsolt 119,37a)

Menthetetlenül elbukik próbálkozásunk, ha saját erőnkből akarjuk az Úr parancsait megtartani. Ha dacos elszántsággal nekifeszülünk, és szilárdan elhatározzuk, hogy ha törik, ha szakad, akkor is megfelelünk a törvénynek, semmi eredményre nem számíthatunk. Isten törvényének ugyanis lehetetlen megfelelni. Legalábbis emberi mértékkel nem lehet.
Egyetlen személy élt a földön eddig, aki képes volt teljes mértékben, az első betűtől az utolsóig megtartani a törvény: Jézus Krisztus. Maga az Isten.
Isten azért alkotta ilyenné a törvényeit, azért tette ilyen magasra a mércét, hogy belássuk, önmagunktól képtelenek vagyunk jók lenni. Akkor pedig már teljesen mindegy, hogy csak kicsit vagy nagyon nem tartjuk meg a parancsot.
Isten azonban nem hagyta magára az embert. A törvény megtartásához erőt adott Szent Lelke által. Mert ami nekünk, embereknek lehetetlen, az Istennek, az Ő lelke által lehetséges.
Magunk sosem tudnánk elfordítani tekintetünket a hiábavalóságoktól, de Isten lelke képessé tehet minket erre. Saját erőnkből sosem tudnánk törvényei szerint élni. De lelke erőt és képességet adhat erre nekünk. Mert Isten parancsát csak Istennel együtt élve vagyunk képesek teljesíteni. Ez a törvény igazi célja és értelme.

Szóvirágok

Uram, szenvedek, segíts rajtam! (Ézs 38,14)

A Szentírásban sok szó esik az imádkozásról. Az Újszövetségben Jézus több helyen is tanítja követőit a helyes imádkozásra. Imát is ad nekünk, az Úr imádságát. Érthetően, tisztán fogalmaz az Úr, mégis előfordul, hogy nem tudunk mit kezdeni az imádsággal. Sokszor úgy gondoljuk, úgy érezzük, hogy Isten csak akkor fog meghallgatni minket, ha magasztos, emelkedett szavakat használunk, ha bonyolult körmondatokban fogalmazunk, ha választékosan beszélünk hozzá. Máskor pedig úgy véljük, hogy akkor hallgatja meg az Úr szavainkat, ha imádságunkat átlengi valami különös, intézményesült norma, ha formaszöveget mondunk, ha a jól bevált frázisokat ismételjük. Tízszer, százszor... Mintha minden szavunk egy szómérlegre kerülne, és annál vígabban nézne ránk az Úr, minél több kimondott szavunk hull eléje. Mintha nem a szavak tartalma, hanem mennyisége lenne fontos.
Uram, szenvedek, segíts rajtam - csupán négy szó, de tartalmában benne van minden. Helyzetünk, és kérésünk. Állapotunk, és vágyunk. Mindaz, amivel Isten felé fordulunk.
Ismerjük a Miatyánkot. Tökéletes imádság. Az Úr tanította. Egyszerű mondatok, érhető kérések. Mindaz, amire valóban szükségünk van. Semmi több.
Imádságainkban is ezt kell követnünk. Merjünk az Úr elé állni egyszerű gondolatainkkal, egyszerű kéréseinkkel. Vigyük elé valódi érzéseinket és valódi kéréseinket. Mert csak a tiszta szívű érzelem és imádság kedves az Úr előtt.

Jövőképek

Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4,8-10)

Elképzeltem a helyzetet. Ott áll Jézus a világ felett, a hegy tetején. Körülnéz. A Sátán mindent felajánl neki. Hatalmas palotákat, drága kerteket, végeláthatatlan mezőket. Jézus látja, és közben eszébe jut, hogy ha nem fogadja el, akkor egész életében sosem lesz palotája. Sőt, semmi birtoka, se háza, se egyéb tulajdona.
Kínál neki a Sátán szolgákat ezerszám, akik mindig a kívánságát lesik, mosdatják, fürdetik, öltöztetik. Jézus látja, és közben eszébe jut, hogy ha nem fogadja el, akkor egész életében ő fog szolgálni másokat, halála előtt ő mossa tanítványai lábát.
Aztán a Sátán kínál neki aranykoronát, drágakövekkel kirakva, aranyzsinóros ruhát, ékszereket. Jézus látja, és közben eszébe jut, hogy ha nem fogadja el, akkor élete végén töviskoronát nyomnak a fejébe, palástot dobnak a vállára és nádpálcát adnak a kezébe.
Bemutatja neki a Sátán, hogy ha őt választja, akkor élete végén szenvedéseiben, betegségében bölcsek száza próbálja enyhíteni a fájdalmát és könnyíteni az életét. Jézus látja, és közben eszébe jut, hogy ha nem fogadja el, akkor kínok közt hal átkozott halált, Istentől is elhagyva, fenn függve a keresztfán.
Mindezt egy pillanat alatt lepergeti maga előtt Jézus, ott fenn a hegytetőn. Számot vet sorsával, jelenével és jövőjével, életével és annak céljával. Habozás nélkül dönt, és a Gonosz megalázva távozik.
A történet ma folytatódik. Most neked tesz ajánlatot a Sátán. Te hogy döntesz?