Óriások földjén

"Ekkor kilépett a filiszteusok seregéből egy kiváló harcos, név szerint Góliát, aki Gát városából való volt. Magassága hat könyök és egy arasz volt." (1Sám 17,4)

Az ifjú Dávid és a hatalmas Góliát történetét mindenki ismeri. Az óriási túlerővel bíró Góliátot egyetlen parittyakővel teríti le és öli meg a fiatal Dávid. Az a Dávid, akinek élete nem volt különösen példa értékű. Láthatjuk a Bibliából, hogy esendő, bukdácsoló volt, közel sem élt szent életet. Mondhatnák, hogy olyan volt, mint mi. Sokszor elbukott, aztán mindig felállt, és tovább ment. Szerette az Urat, mégsem tudott tökéletes lenni. Ennek ellenére ő az egyetlen, akit a Biblia az "Úr szíve szerint való embernek" nevez. Üzenet ez számunkra. Azt üzeni, hogy bár mi is elbukunk nap mint nap százszor, mégsem várja el tőlünk az Úr, hogy tökéletesek legyünk. Bűneinkkel, tökéletlenségünkkel mi is lehetünk az Úr szíve szerint valók. Mi is lehetünk kedvesek az Ő színe előtt.

Ezt az "emberi" ifjút választotta ki az Úr, hogy megdöntse a hatalmas Góliátot. Azt az embert, akitől rettegett az egész nép. A föléjük magasodó félelmetességet. Nekünk is megvannak a rémséges óriásaink. Amik nap mint nap fölénk kerekednek. Rettegésben tartanak. Elfuthatunk előlük, de újra és újra utolérnek. A nyomunkban vannak, kísértenek. Reggel, ha kinyitjuk a szemünket, őket látjuk először, velünk járnak napközben is, és este, elalvás előtt még vetünk rájuk egy pillantást, hogy éjjel álmunkban is emlékezzünk rájuk. Ott vannak körülöttünk mindig. Nem hús-vér lények. Sokkal rosszabbak. Vágyak, kísértések, kívánságok. Világi életcélok, bálványok, melyek elválasztanak az Úrtól. Hatalmasságok, melyekről azt gondoljuk, sosem tudjuk őket legyőzni.

Dávid gondolkodás nélkül kiáll Góliát ellen, amikor az szidalmazza az Urat. Onnantól nem törődik Dávid a túlerővel, nem foglalkozik azzal, hogy az életével játszik. Az Úr nevéért, védelméért bátran áll ki. És íme, az Úr vele van. Ha csak Góliátot nézné Dávid, bizton elbukna. De Dávid az Úrra néz, és győzelme nem kétséges.

Csak úgy tudunk mi is a mi Góliátjaink felett győzelmet aratni, ha nem rájuk, hanem mindig az Úrra tekintünk. Ha nem a legyőzhetetlen bűnös hatalmasságokat látjuk magunk előtt, hanem az Úr mindent legyőző hatalmát. Ha nem a bűnnel nézünk farkasszemet, hanem tekintetünket és égre emeljük, akkor biztosak lehetünk abban, hogy leteríthetjük óriásainkat. Mert a győzelmet sosem mi aratjuk.