Az ünnep lelke

Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. (1Pét 1,13)

Egy jelentős esemény közeledtével minden erőnkkel készülünk rá. Egy gyermek születését, egy államvizsgát, a házasságkötést, egy kiemelkedő családi ünnepet hosszas és lelkes előkészület előz meg.
Komolyan készülünk a karácsonyra is. Fenyő vásárlása, ajándékok beszerzése, csomagolás, sütés és főzés, takarítás. Megannyi feladat, amivel az ünnep külsőségeit teremtjük meg. Törekszünk, hogy minden rendben legyen. Az ajándékok örömet szerezzenek, az ételek ízletesek legyenek. Mindenki elégedettségét szeretnénk biztosítani.
Mindeközben az Úr ott áll a hátunk mögött, és vár. Csendesen szól, szavát azonban sokszor elnyomja a takarítás, főzés, rohanás zaja. A zaklatottság, a kimerültség, a feszültség tompítja hallásunkat. Nem halljuk Őt.
Pedig szól. Hív, üzen és vár. Várja, hogy meglássuk a csodás. Hogy befogadjuk az ajándékát. Hogy észrevegyük. Csak ennyit kér. Csak annyit, hogy azon az estén lássuk meg Őt. Abban a csodában, abban a hatalmas ajándékban, melyben közénk jött.
Talán nem lesz gond, hogy a csomagolás nem lesz tökéletes, vagy ha a hús egy kissé elhűl, és nem lesz öt különböző fogás az ünnepi asztalon. Talán nem lesz gond, ha nem ajándék hegyek lesznek a karácsonyfa alatt.
A karácsony nem az ételek, az ajándékok, a fények ünnepe. A karácsony Isten és ember közös ünnepe. Szóljon az idei karácsony valóban erről.

Világvége 1.0

"Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva." (Lk 12,35)

Jelentős eseményeket, történéseket várva vagy azoktól tartva általában komolyan felkészülünk rájuk. Egy családi összejövetelre, egy hosszabb utazásra, új családtag érkezésére hosszasan, alaposan készülünk. Betegségünk, öregségünk esetére is próbálunk előre gondoskodni. Életbiztosítást, nyugdíjbiztosítást kötünk, lakásunkat biztosítjuk, hogy ha bármi baj következik be, legyen segítségünk. Amire támaszkodhatunk.
Életünk minden eseményére igyekszünk felkészülni, ráhangolódni, készen várni a bekövetkezést. De gyakran az Úr eljövetelét, vagy a hozzá költözésünket nem vesszük komolyan számításba. Olyan megígért dolognak tudjuk be, ami egyszer bizonyosan bekövetkezik, de hát mégis annyi minden van, amire még figyelnünk kell.
Hajlamosak vagyunk számos dolgot elé helyezni. Amiről azt gondoljuk, nagyobb valószínűséggel következik be, mint Krisztus második eljövetele. Mert hát benne van a Bibliában, valóban, de hát biztosan nem ma, vagy holnap történik meg.
Sokkal életszerűbbnek látjuk egy betegség, egy autólopás bekövetkezését, mint a végítélet órájának beköszöntét. És éppen ez az, ami veszélyes. Mert hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla. Azt gondolni, hogy ezeket az időket az Úr évezredekben méri, és hát még csak kettő telt el. Biztosan sok-sok idő van még addig hátra...
Aztán ha komolyan belegondolunk, megijedünk. Hiszen valljuk be, egyikünk sincs annyira készen, hogy nyugodtan várhatná az Úr napját. Szerelmesei vagyunk a földi életünknek - ezért aztán félünk a haláltól.
Pedig sem az óra, sem a perc nem ismert előttünk. Ezért fontos minden pillanatban tudatosítani magunkban, hogy legfőbb feladatunk felkészülten várni az Urat.
Advent az elcsendesedés, a várakozás ideje. Amikor a karácsonyi készülődés hevében egy-egy pillanatra megállunk, gondolkodjunk el ezen is...

Vihar

"Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak." (1Thessz 4,16)

Nagy viharban mindannyiunk lelke összerezzen, amikor egy hatalmas villámot követő eget zengető mennydörgés felhangzik. Megrezegnek a házak ablakai, és egy pillanatra elveszítjük biztonságérzetünket. Érezzük, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a természeti erőknek.
Tudjuk a Bibliából, hogy a végső riadó felhangzása százszor, ezerszer hangosabb, eget zengetőbb lesz, mint a legharagosabb mennydörgés. Bezengi majd az egész Földet. És ezzel a zengéssel megindul a végső küzdelem, az utolsó ütközet, melyet a Földre szállt Krisztus vezet majd a pokol és a Föld minden istentelensége ellen. Minden ellenség Isten mennydörgő villáma által lesz szétzúzva.
Nem egy barátságos, sorban állós válogatás lesz. Nem egy "te jobbra, te balra" elválasztás. A leghatalmasabb erők összecsapása és a kínok kínja lepi majd be a Földet.
Mindezek tükrében óriási ajándék, hogy ezt a pillanatot örömmel várhatjuk. Ahogy a szivárvány emlékeztet bennünket az örök szövetségre, ugyanúgy emlékeztessen a mennydörgés az örökkévalóság előtti utolsó pillanatra.

Fényeink

"Jákób háza, jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában!" (Ézs 2,5)

Ahogy belépünk az adventbe, egyre világosodik körülöttünk a világ. Gyertyák gyúlnak a koszorúkon, kikerülnek a házak ablakába, párkányaira, tetőereszeire a fények, a szobák megtelnek csüngő-függő díszekkel. Valahogy igényli az ember ilyenkor a világosságot. Az év legsötétebb időszakában belső késztetésünk, hogy világosságot teremtsünk magunk körül.
Ugyanígy a világosságra hív minket az Ige is. Ez a fény azonban nem a koszorú gyertyája, a füzérek vagy az ünnepi díszek által sugárzott fény.
Adventben a lelkünket is fénybe kell öltöztetni. Az Úr fényébe. Minden sarkába, minden eldugott zugába be kell csempészni az Úr fényességét. Rávilágítani mindarra, ami egész évben ott nyomasztott minket, ami távol tart, ami elválaszt az Úrtól. Amiről tudjuk, hogy rossz, és tudjuk, hogy ott van, de sosem mertünk nagy fényességet gyújtani, nehogy valóban meglássuk.
Az Úr fénye azonban beragyogja egész lelkünket. Rávilágít mindenre, és így megadatik a lehetőség, hogy kidobáljunk lelkünkből mindent, ami az Úr és mi közénk áll. Ez az advent igazi feladata.

Alternatív gyógymódok

"Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: 'Akarsz-e meggyógyulni?' A beteg így válaszolt neki: 'Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.' Jézus azt mondta neki: 'Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!'" (Jn 5,6-8)

Jézus egyenes kérdésére a beteg ember által adott válaszban a lemondás, a beletörődés jelenik meg. 38 évnyi betegség után azt várnánk, hogy egy hatalmas, zengő igen lesz a válasz. Ehelyett egy racionalitásokhoz ragaszkodó, csak a kijárt utat és a bevett szokásokat ismerő és elfogadó ember szólalt meg. Ez az ember elképzelni sem tudta, hogy más módon is meggyógyulhat, mint a gyógyvíz erejétől.
Gyakran rajtunk is ott van a szemellenző. Sem jobbra, sem balra nem látunk, csak előre. Elképzeljük, hogy bizonyos dolgok csak ilyen és ilyen módon következhetnek be, és nem vagyunk képesek, nem vagyunk hajlandóak elfogadni és elhinni, hogy másképp is megtörténhet. Képesek vagyunk magunk kijelölni azt az utat, melyen az Úr segítségét várjuk, és sokszor annyira biztosak vagyunk magunkban, hogy mi akarjuk előírni, milyen módon történjenek a dolgok.
Mintha nem lenne más lehetőség. Mintha jobban bíznánk magunkban, mint Istenben, és ezért ragaszkodnánk a mi általunk kitalált megoldáshoz. Mintha biztosra akarnánk menni, és ezért semmi önállóságot nem akarunk engedni az Úrnak. Nehogy rosszul süljön el a dolog.
A gyógyulás ugyanakkor gyógyvíz nélkül is végbement. Ember sem kellett, aki levitte a vízbe a beteget. Megtehette volna Jézus, hogy szétválasztja a tömeget és szabad utat biztosít a beteg embernek. Ehelyett azonban szavával meggyógyította. Nem kellett a gyógyvíz, nem kellett a gyógyuláshoz idő, lábadozás, újabb kúra. Semmi nem kellett, amiről azt gondolta ez az ember, hogy csak és kizárólag az vezethet gyógyulásához.
Vajon mi fel tudjuk adni megkövült elképzeléseinket? Vajon merünk életünkben szabad utat adni Isten hatalmának? Vajon el tudjuk fogadni tőle a gyógyítást?