A nagyböjtbe lépve fontos, hogy átgondoljuk a böjt lényegét, célját és tartalmát. Mert bizony a legtöbb ember, sőt a legtöbb keresztyén megreked ott, hogy a böjt a hústól való tartózkodás. Klasszikus egyházi parancs, jól körülszabályozva. Provokatív kérdésként tör elő, hogy mi a helyzet a vegetáriánus emberekkel. Mondhatjuk, hogy irigylésre méltóak? Hogy nekik aztán könnyű a böjt.Az Urat azonban legkevésbé sem érdekli az, hogy éppen mit ebédelünk. De még az sem, hogy eszünk, vagy sem. Hogy pukkadásig tömjük magunkat, vagy csak néhány falattal tartjuk testünket életben, hogy közben verjük a hátunk korbáccsal, és jajveszékelünk. Az sem, hogy csendben, lopva tesszük, vagy úgy, hogy mindenki lássa: mi bizony ma böjtölünk. Nem, az Urat ez teljesen hidegen hagyja. Gyerekes szertartásaink nem igazán kötik le a figyelmét, és sem meg nem rövidítik, sem meg nem nyújtják a köztünk lévő távolságot.
De ha a lelkünk böjtöl, akkor felkapja a fejét az Úr. Akkor száz százalékban ránk figyel. Akkor nála mi vagyunk a középpontban.
Nehéz dolog lélekben böjtölni. Nehéz dolog lerázni magunkról a gőg, az irigység, a kevélység, a harag, a torkosság rabláncát. Nehéz dolog lelkünket és testünket azért regulázni, hogy kizárva a világot, csak Istenre tudjunk figyelni. Mert a böjt lényege ez: fokozott figyelem Istenre. Olyan figyelem az Úrra és olyan kapcsolat vele, melyben megismerjük önmagunkat és a teremtő Istent. És ennek érdekében kell félretenni minden olyan dolgot, mely a megismerés és a szoros kapcsolat gátja lehet.
