Sokszor valami idillikus kép él bennünk keresztyén testvéreinkről. Úgy gondoljuk, hogy mi is minden igyekezetünkkel arra törekszünk, hogy a kijelölt úton maradjunk, és mások is így vannak ezzel. Mindenki éli a szép keresztyén életét nagy-nagy boldogságban.Aztán amikor egy társunknak hiba csúszik az életében, megbotlik, letér útjáról, akkor nagyon szomorúan, szánakozva nézünk rá, és arra gondolunk: Ó, szegény, hátat fordított az Úrnak, hát most aztán már tényleg elkárhozik a lelke, menthetetlenül oda van. Pedig milyen szépnek indult az élete...
A Biblia azonban egészen más feladatot szán nekünk az ilyen helyzetekben. A keresztyén testvériség nem csupán azt jelenti, hogy találkozásokkor örömmel üdvözöljük egymást, és boldogan újságoljuk el híreinket a másiknak, vagy hogy az istentiszteleteket boldogságos örömmel ülünk egymás mellett a padban. A keresztyén testvéri közösség ennél sokkal több. Alapvetően azt jelenti, hogy felelősséggel tartozunk a másik iránt. Hogy ott állunk mellette akkor is, amikor olyat tesz, ami nem illik bele a keresztyén értékrendbe. Amikor gyengesége miatt eltér a közös úttól. Ekkor van igazán szükség hívőségünkre. Ekkor kell igazán megélni keresztyénségünket.
Minden energiánkat, minden lehetőségünket arra fordítani, hogy tévútra indult testvérünket visszavezethessük az Úrhoz. Hogy újra reményt kapjon, hogy ismét meglássa hite értékeit és belássa, az egyetlen járható utat hagyta el. Mert ezt a felelősséget is a vállunkra tette az Úr. Ez is a mi dolgunk. Ezt is számon kéri majd tőlünk életünk végén. Nem csupán az imádkozást, az adakozást, a magunkban megélt keresztyénséget, hanem a másik iránti felelősséget.
Mosolygós látszatkeresztyénségünk az ilyen helyzetekben érik igazán értékes, üdvösséget adó életté. Ilyenkor telik meg tartalommal, és ilyenkor éljük meg életünket úgy, hogy abban valóban örömét leli az Úr.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése