Cselekedetünk súlya

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Ef 2,10)

Talán az egyik legtöbbet emlegetett kifejezésünk a "jó cselekedet". Mondogatjuk, feladatunknak tekintjük, szemünk előtt lebeg. Olvasunk róla a Bibliában is. De tudatosul bennünk, mit jelent?
Ha egy nincstelen koldusnak alamizsnát adunk, és ez miatt büszkeség, megelégedettség tölt el bennünket, az vajon jó cselekedet? Semmiképpen. Ha a gyülekezet javára adományozunk egy komolyabb összeget, majd azzal folyamatosan eldicsekszünk, az vajon jó cselekedet? Egyáltalán nem. A pénzünkkel saját magunknak vásároltunk dicsőséget. Ha áldozatot hozunk másért, és közben ezért hálát várunk, vagy előbbre jutásunkban reménykedünk, az jó cselekedet? Távolról sem. Önmagunk dicsőségét keressük mindezzel.
Azonban ha felismerjük Isten törvényét, és hálásak vagyunk mindazért, amit tőle kaptunk, és e hálánkat úgy fejezzük ki, hogy javainkból másoknak is juttatunk, akkor az tökéletes jó cselekedet. Ha tetteinkben megjelenik a hála, és amit teszünk, azt Isten dicsőségére tesszük, akkor minden cselekedünk jó cselekedet lesz.
Sohasem a cselekedet tartalma, hanem a mögötte meghúzódó szándék határozza meg a tett jóságát. Csak azok a cselekedeteink lehetnek jók, melyek igaz hitből fakadnak, az Úr törvényének megfelelőek és az ő dicsőségére tesszük. A legkisebb tett is lehet hatalmas jó cselekedet, és az emberi mértékkel mért óriási cselekedet is hozhat romlást ránk. Ne a tett nagyságát, hanem a benne rejlő isteni dicséretet keressük.