Megelégedettséggel és nyugalommal vesszük tudomásul, hogy az Isten minket saját képmására teremtett, és bennük megjelenik az Úr dicsősége, teremtésének nagysága. Ennek örülünk, és igyekszünk hálával élni felé.Egy dologról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Mégpedig arról, hogy a többi embert is maga képmására teremtette az Úr. Másokban is az ő dicsőséges munkája jelenik meg. És nem csak azokban, akiket mi szeretünk, és akik kedvesek számunkra, hanem mindazokban, akik nekünk ártanak, akik ellenünk tesznek, akik fájdalmat, szomorúságot, bajt okoznak nekünk.
Ha azt kapjuk feladatul, hogy a nekünk kedves emberekben lássuk meg az Istent, és legyünk az ő javukra, úgy gondoljuk, könnyű dolgunk van. Azonban Jézus nem erre tanít minket. Az Úr parancsa szerint kivétel nélkül mindenkivel jót kell tennünk. Nem azt kell néznünk, hogy embertársunk méltó-e arra, hogy javainkat, adottságainkat rá fordítsuk, hanem minden emberben Isten képét kell meglátnunk. Kivétel nélkül, minden emberben. Az nem járható, hogy minden emberben, kivéve azokat, akikre haragszunk, akik ártottak nekünk, vagy akik nem segítenek nekünk. Az Úr parancsa világos: minden emberben őt kell felismerni.
Isten számára kedves minden teremtménye. Mindnyájunkban örömét leli és gyönyörködik bennünk. És ha egy felebarátunk Isten számára kedves, mondhatjuk-e, hogy mi megvetjük őt?
Keresztyénként minden emberben Isten képét kell látnunk, amely iránt teljes tisztelettel és szeretettel tartozunk. Amikor tehát valakinek javára válunk, nem az embert, hanem az őt teremtő Istent szolgáljuk, és dicsőítjük. Ugyanígy amikor valakit eltaszítunk magunktól, megvetünk vagy kárára cselekedünk, Istent taszítjuk el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése