Megigazulásunk okát két dologban kereshetjük. Gondolhatjuk azt, hogy cselekedeteinkből ered, illetve származtathatjuk hitünkből, Isten kegyelme által.Ha úgy véljük, hogy cselekedeteinkből származik megigazulásunk, akkor erősödő törekvés lesz bennünk minél több és jobb cselekedetre. Gondolataink tetteink körül forognak, saját cselekedeteink csiszolására, méregetésére összpontosul minden erőnk és figyelmünk. Ha tetteinket vizsgáljuk, magunkat vizsgáljuk. Gondolataink középpontjába mi magunk kerülünk, és ha saját tetteinkből eredeztetjük igaz voltunkat, akkor önmagunk iránti elégedettség, dicsekvés alakul ki bennünk. Ha úgy gondoljuk, tetteink eredménye megigazulásunk, akkor ez büszkeséggel tölt el bennünket, és az isteni kegyelmet tetteink által kiérdemelt jutalomnak fogjuk fel. Ezzel pedig nem hogy közelebb, hanem inkább távolabb kerülünk az Úrtól.
Ám ha megigazulásunkat a Úr által, ingyen, kegyelemből adatott ajándéknak tekintjük, akkor cselekedeteink értéke megigazulásunk szempontjából elvész. Nem lesz értelme tetteink jóságát és mértékét vizsgálni, hiszen az sem előfeltétele, sem fizetsége nem lehet az isteni kegyelemnek. Rádöbbenünk, hogy Isten kegyelméből ítélt minket méltónak arra, hogy magához öleljen. Cselekedeteinket ettől fogva hálánk jeleként visszük elé, melyekért cserébe semmit nem várhatunk, csupán megköszönhetjük szeretetét. Hiszen egész üdvösségünk alapja Isten könyörületessége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése