Jelmeztelenül

"Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat." (2Kor 5,10) 

A gyermekkor egyik kedves szórakozása a jelmezbál. Szeretik a gyerekek, ha rövid időre különös lények, tárgyak, emberek szerepébe bújnak, és egy kis időre különös csodavilág közepén érezhetik magukat. Csodálatos és ötletes jelmezek születnek, és a benne búvó gyermek szinte felismerhetetlen. - Ki volt a szénakazal a farsangon? - kérdezgetik a gyerekek, szülők. - Nagyon jó volt a jelmeze! Aztán még hosszú ideig beszédtéma a jól sikerült mulatság.
Sokan felnőttkorban is szívesen játszanak maszkabált. No nem csak farsang idején, hanem a mindennapokban is. Szeretnek álarc mögé bújni, eltakarni valós énjüket, másnak mutatni magunkat, mint amik valójában.
Szeretik mosolygós álarc mögé rejteni örök sérelmeiket, bosszúvágyukat, kiengesztelhetetlenségüket. Szelíd ábrázatú álarc mögé rejteni gőgösségüket, lekicsinylőségüket, fukarságukat. Teszik ezt azért, mert jobbnak, többnek, másnak akarnak látszani, mint valójában. Nem akarnak vesződni saját maguk formázásával, jellemük, lelkül kovácsolásával, egyszerűbbnek látják idilli maszkba burkolni csorbaságukat.
Sok embernek nem csak egy álarca van, hanem az élet minden területére gyártott magának. Van munkahelyre jómunkásember álarca, otthonra, családba jószülő álarca, társaságba jóbarát maszkja, vasárnapra jókeresztyén jelmeze. Mikor éppen mit kíván meg a helyzet vagy a környezet. És az ilyen ember valós énje, leplezetlen valósága sosem kerül elő. Úgy megszokja a maszkok viselését, hogy semmilyen élethelyzetben nem tud már önmaga lenni, mindig a jelmez szerint cselekszik. Ezzel azonban nem csak a környezetét csapja be, hanem önmagát is. És nem csak azzal, hogy önmaga előtt sem őszinte, hanem azzal is, hogy elhiteti önmagával, élete minden területén tökéletes, a legjobban hozza ki magából.
Mindezek során viszont elfelejti azt, hogy egyszer leplezetlenül, álarc és jelmez nélkül kell az Úr elé állnia, és számot adni életéről. És ha lehull az álarc, akkor ott lesz minden cselekedet a maga leplezetlenségében, az Úr nagyítója alatt. Válogassuk át a ruhatárunkat, amíg alkalmunk van rá!