Keresztyének vagyunk? Mindenképpen. Hiszünk Istenben, Jézus megváltó művében, az örök életben. Hisszük, hogy mi, kiválasztottak az Úr rendelése szerint hozzá tartozunk. Az övéi vagyunk.Jó keresztyének vagyunk? Igyekszünk. Olvassuk a Bibliát, járunk istentiszteletre, próbáljuk érteni amit olvasunk és hallunk, törekszünk arra, hogy az ige szerint éljünk.
Úgy gondoljuk, hogy ez elég? Gyakran. Beleesünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, ha rendszeresen olvassuk a Bibliát és imádkozunk, részt veszünk az úrvacsorán, segítünk, akinek tudunk, és dobunk a perselybe, akkor tulajdonképpen mi igen jó keresztyének vagyunk, és biztosan gyönyörködik bennünk az Úr, Ugye, hogy amikor ezeket a sorokat olvassuk, magunk is rájövünk, hogy ez azért erős túlzás lenne?
Keresztyénségünk nem abból áll, és különösen nem merülhet ki abban, hogy passzívan "jó keresztyének" próbálunk lenni. Megtenni minden "tőlünk telhetőt", aztán várni, hogy az Úr megsimogassa a fejünket. Mert bizony sokszor ezt a "tőlünk telhetőt" nagyon is szubjektíven értelmezzük. Meghatározzuk, hogy szerintünk mi az, amit mi még meg tudunk (vagy inkább meg akarunk) tenni, és ott meghúzzuk a vonalat. Ezen túl pedig nem lépünk egy lépést sem, és soroljuk is az okokat: "én arra már nem vagyok képes, tegyen valamit más is, nekem ehhez nincs erőm, miért pont én..."
Isten nem csupán passzív vallásosságot vár el tőlünk. Feladatunk hitünk mások számára történő megmutatása, feladatunk a bizonyságtétel, az evangélium hirdetése. Ha kell, tettekkel, ha kell, hangos szóval. Nem magunkért, és nem a magunk örömére, hanem Isten dicsőségére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése