Salamon a király. Ez király. Leölte apja ellenségeit, leszámolt velük és végre boldogan ül a trónon, amit az Úr és Dávid adott neki. Még ifjú, kevésnek érzi magát a kormányzáshoz. Nagy teher. Nyomasztó. De jó dolog egy nagy nép királyának lenni. Élet és halál ura. Sőt, a fáraó veje. Yessss. Nagy az öröm, s ezt ezer állat bánja égőáldozatként. Aztán jön az Úr: "Kérj valamit, én megadom neked!"Hát ezek után kattoghatott volna Salamon agya. Önthette volna az Úrra igényeit: Még-még sok feleséget! Aztán vagyont, óriási vagyont, annyit amennyi senki másnak nincs a Földön! No meg hosszú életet, semmi betegséget, semmi kórt, olyan hosszút, mely meghaladja minden eddigi földi élet hosszát! Aztán ha ez is megvan, hulljon a férgese, vesszen minden ellenség! És zengje mindenki: No ki a kirrrállly? Sa-la-mon!
Tökéletesen beleillene mai világrendünkbe ez, s talán beleillett volna az akkoriba is. Salamon azonban nem kért semmi ilyet. Csupán annyit: "Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között, különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?!"
Khmmm. Kínos. Ennyit kért az ifjú Salamon? Csak engedelmes szívet és bölcsességet? Erre pazarolta ezt a nagyszerű lehetőséget?
Őszinte szívvel kérte, s az Úrnak igen tetszett ez. Óriási bölcsesség és értelmes szív mellett megadott Salamonnak mindent, amit nem kért: gazdagságot, dicsőséget, hosszú életet. Minden vágya, szüksége teljesült. Önzés, számítás, ármánykodás, csel nélkül, csak az Úrba vetett hit és bizalom miatt.
Ugye milyen hatalmas az Úr! És te mit kérnél?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése