Volt életemnek egy olyan időszaka, amikor azt gondoltam, hogy jó cselekedeteim mennyisége alapvetően befolyásolja üdvösségemet, sőt, úgy véltem, hogy Isten parancsainak megtartásával bármit kiérdemelhetek az Úrnál.Mai fejjel belegondolva, ha hitem ilyen lenne, bizony belerokkannék és összetörnék a súlya alatt. Mázsás tömbként nehezedne rám a megfelelni akarás, ugyanakkor tudnám, hogy gyengeségem miatt teljesíthetetlen feladat elé állítom magam.
Hosszú és rögös volt az út, de Isten felnyitotta a szemem. Ráébresztett, hogy saját magamtól, saját erőmből semmit nem érhetek el. Rádöbbentett, hogy a megigazulást kizárólag az Ő kegyelméből nyerhetem el, és legnagyobb erőfeszítéseimmel sem tehetek hozzá semmit csodálatos tervéhez. Felismertem ugyanakkor, hogy része vagyok ennek a tervnek, ingyen, kegyelemből megnyitotta előttem országának kapuját.
És ez a felismerés hatalmas megkönnyebbülés volt. Hiszen szörnyű dolog lenne, ha üdvösségem rajtam állna. Ha tőlem függne. Ha azon múlna, hogy mennyire tudom megtartani a törvényt, mennyire tudok "jó" lenni. Ezek alapján ugyanis aligha érdemelném ki Isten szeretetét.
Jó dolog tudni, hogy nem az igaz életre való törekvésemből következik üdvösségem, hanem éppen fordítva, keresztyénségemből fakad, hogy a törvény megtartására törekszem minden erőmmel. S ha néha elbukom, lelkem attól még az Úr kezében van. És ez az igazi ajándék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése