Talán kijelenthetjük, hogy az Ószövetség egyik legmeghatározóbb és legnagyobb alakja Mózes. Kivezette a választott népet Egyiptomból, megkapta az Úrtól a parancsolatokat, a negyven éves vándorlás során vezette őket a pusztában. Évtizedekig állt a nép élén, és hosszú évtizedekig vezette őket. Egyetlen cél volt előtte: bevezetni őket az Ígéret földjére, arra a földre, melyet hosszú idővel azelőtt az Úr megígért népének.Mózes erre tette fel életét, ezért küzdött, ezért viselte el a nép zúgolódását, haragját, bálványimádatát, és mindazt, ami az évtizedek alatt adatott.
És íme, amikor Kánaán kapujához érnek, az Úr azt mondja Mózesnek: Megmutattam neked, de nem mehetsz be oda.
Képzeljük csak el a helyzetet. Ott áll Mózes a hegyen. Lába előtt a Jordán folyó, túlpartján a megígért föld. Egész életét arra tett, az volt a küldetése, hogy elvezesse oda a választott népet. S íme, nem léphet a földre. Gondoljuk bele ebbe a helyzetbe. Képzeljük bele magunkat Mózes helyébe. Mi mit tennénk? Felháborodnánk? Számon kérnénk? Hangos szóval szemrehányásokat tennénk Istennek? Kérdeznénk, hogy milyen jogon nem mehetünk be oda? Meg hogy nem azért küzdöttünk egész életünk során, hogy most kimaradjunk a dicsőségből.
Mózes elvezette oda a népet, de az igazi honfoglaló Józsué lett. Igazi csapatmunka volt. Kettejük munkája. S mindkettő tette a dolgát hittel és megelégedéssel. Nincs kikapart gesztenye, nincs hőbörgés, dacos sértődés. Szolgálat van. Olyan, amilyet az Úr elvár. Amit kér. Abban viszont teljes erőbedobás.
Vajon mi jó csapatjátékosok vagyunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése