Szeretem nézni, ahogy a fazekas a korongján formázza az agyagot. Ahogy egy agyagtömbből kialakítja az edényt. Foroghatna a korong, pöröghetne rajta az idők végéig az agyag, ha a mester nem nyúl hozzá, ha nem érinti, nem formálja, soha nem lesz belőle semmi. Csak puszta anyag marad.A korsó, a tányér, a tál, a pohár nem az agyagtól az, ami. A mester munkája, tudása, évtizedes tapasztalata alakítja olyanná, amilyen. Az elmében és az ujjakban rejlő hozzáértés, az anyag és a munka szeretete, a nyersanyag és a tárgy iránti alázat formál a puszta agyagból értéket.
De semmire nem használható a kiformált nyers tárgy, ha nem égeti ki a mester. Ha nem edzi meg, ha nem szilárdítja meg. A képlékeny forma pillanatok alatt agyagtömbbé gyúrható újra hozzá nem értő kezek által. A munka semmivé válik, eltűnik az alkotás. De az égetés, az edzés, a szilárdítás után már soha nem lesz belőle agyagtömb. Eltörhető, porrá zúzható, de soha többé nem lesz olyan, mint előtte volt.
És a végén a máz, a díszítés adja meg a végleges formát, megjelenést. A mester egyedi motívumai felkerülnek az edényre, és aki ismeri a mestert, és ránéz az alkotásra, a mintákból, formákból tudja, ki az alkotó. Tudja, kinek a műhelyében készült. Egy szépen díszített edény évekig, évtizedekig szolgálja gondos használóját. Ételt, italt tart, étket főz, feltálal. Mindennapi eszköz, mely nélkülözhetetlen az élethez. Csendes társ, mely mindig ott van, ha szükséges. És szépsége, mívessége gyönyörködtet.
Ó, Uram! Add, hogy agyag lehessek formáló kezeid között!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése