Soha nem tudtam megérteni azokat az embereket, akik magunkat vallásosnak tekintik, és azért teszik a jó cselekedeteket, hogy azok mennyisége alapján kiérdemeljék az Úr kegyelmét és az örök boldogságot. Azt a vallást sem tudom megérteni, amelyik ezt tanítja.Az ugyanis, ha valaki azért él a kegyelmi ajándékokkal, és azért használja azt mások javára, hogy ezáltal sok-sok jó pontot szerezzen a mennyei pontozótáblán, és minél előkelőbb helyet szerezzen magának az örök boldogságban, lehetőleg jó elöl, az első sorokban, nos ez a szemlélet alapjaiban öli meg a hitet és távolít el Istentől.
Mert innentől nem a kegyelmi ajándékok miatti hála, és a mások segítése hatja át lelkünket, hanem a számítás, a manipuláció, az önzés.
Kérdés, hogy akik ravaszkodással, számítással Isten legmagasztosabb, lelki dolgaiban is saját önző érdeküket keresik, és figyelmen kívül hagyják az Úr akaratát és rendelését, azoknak van-e helyük a mennyek országában, vagy inkább az istentelenek között van-e a helyük. Vajon azok a kegyesek, akik csak azért tesznek jót, hogy saját maguk számára megnyerjék vele a mennyországot, részesülhetnek abban? Vagy erre is mondhatjuk azt, hogy bocsi Uram, tévedtem, bocsáss meg nekem?
Isten kegyelmi ajándékait ingyen kaptuk. Semmit nem tettük, nem is tehettük azért, hogy nekünk adja. Szolgálhatják-e ezek az ajándékok a mi lelkünk üdvösségét? Tarthatunk-e igényt továbbadásukért bármi fizetségre az Úrtól? Aligha...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése