Mivel töltöd napjaidat? Tanulsz, hogy egyetemre mehess, és jól fizető állásod legyen? Dolgozol, építed a karrieredet? Energiát fektetsz abba, hogy előbbre juss, hogy vezetővé nevezzenek ki? Küzdesz, hogy megfelelj magadnak és másoknak? Hogy elismerjenek? Hogy teljesítsd az elvárásokat?Küzdünk diákként, egyetemistaként, vállalkozóként, alkalmazottként, nyugdíjasként. Küzdünk a tanulásban, a munkában. Küzdünk a politikában, építjük a magunk karrierjét, romboljuk, hátráltatjuk mások előbbre jutását. Mindezt pedig átlengi egy bájos, kereszténynek mondott színes, illatos valami. Mert persze mindent a parancsolatok szerint teszünk. Csak hát mégis fontos dolgok ezek, hiszen itt élünk a Földön.
De meddig? Ötven évig? Hetvenig? Kilencvenig? Vagy mi leszünk a következő százéves bácsi vagy néni, akit virágokkal köszöntenek? És? Végigjárjuk az életünket, és mit mutathatunk fel? Miért küzdöttünk? Vezérigazgatók lettünk, vagy miniszterek? Esetleg egy világcég vezetői?
És mi van a lelkünkkel? Életünk évtizedeinek mekkora részét éltük igazán, tisztán és teljesen Istennek tetsző módon. Ne számold, mert megdöbbensz és kétségbe esel. Hidd el, talán még egy egész nap sem telik ki belőle. Máris felháborodva kételkedsz? Na ugye...
Életünk nagy része hiábavaló fáradság. Mert köszöni szépen mindenki a mi sikereinket és karrierünket. Köszöni szépen, hogy megfeleltünk a főnöknek és a társadalomnak. De gondolj bele, hogy a végén ott állsz az Úr előtt, mezítelenül, egyedül, szemtől szembe, és megkérdi: "És, mit csináltál odalenn ezalatt a sok év alatt, gyermekem?" Elrettent a válasz? Még semmi nincs veszve, még nem késő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése