"Az az enyéééééém!" - visít bele egy éles hang a csöndbe, és zeng az óvoda folyosója. Ugye hallottunk már mi is ilyet. Már egészen kisgyermek korunktól nagyon számon tartjuk, mi az, ami a miénk. Ahhoz pedig nagyon ragaszkodunk. Legtöbbször pontosan tudjuk, kinek mit adtunk kölcsön, és számon is kérjük. Mert az a miénk.Azt is pontosan tudjuk, kinek mi jár. Mi "jár" az orvosnak, ha sikerül egy komoly műtét, vagy megszületik a gyermekünk. Tudjuk, hogy mi "jár" annak, aki ügyeink intézésében gyorsítja a dolgokat, segít beszerezni papírokat. Társadalmi rendszerünkben jól berögzültek ezek a dolgok. Hosszú évek, évtizedek alatt kialakult, kinek mi jár, mi a jussa.
Aztán vannak olyan járandóságok, melyeket törvény ír elő. Az adók, az illetékek törvény szerint járnak az államnak, királynak, egyháznak. Ezekkel is tisztában vagyunk.
Azt azonban gyakran elfeledjük, hogy mi jár Istennek. Pedig erről is van törvény. Pontról pontra leírva, mivel tartozunk az Úrnak. És az elszámolás is komoly. Semmit ki nem hagyva fogja az Úr végigmérni életünket, és számba venni azt, hogyan róttuk le a járandóságot. A mennyei bíróság pedig pontosan, részrehajlás nélkül, igazságosan ítél majd. Ott nincs kenőpénz. Nincs csúszópénz. Nincs protekció. Senki nem fog hátulról nyomni minket, és hozzásegíteni a jobb pozícióhoz. Ott tisztán és pontosan elszámoltatnak minket. Úgy, ahogy életünk szólt. Szépítés, túlzás, lakkozás és csorbítás nélkül. Ténylegesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése