Név szerint

"Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!" (2Móz 20,7)

Ismerjük jól a harmadik parancsolatot. Legalábbis azt hisszük. Talán gondosan ügyelünk arra, hogy ne káromkodjuk, az Úr nevére ne esküdözzünk, és úgy véljük, ezzel teljesítjük a parancsot. Gyakran nem gondoljuk tovább a dolgot.

Mert mit is jelent az, hogy ne használd hiába az Úr nevét? A református Heidelbergi Káté 99. kérdésére adott felelet pontosan megfogalmazza: "Istennek nevét ne csak káromkodással, vagy hamis esküvéssel, hanem még szükségtelen esküdözéssel se káromoljuk, se vissza ne éljünk vele, se pedig magunkat ily rettenetes bűnökben, akár elhallgatással, akár ráfigyeléssel részesekké ne tegyük. Egy szóval, hogy Isten szent nevét csak félelemmel és hódolattal ejtsük ki, hogy így igazán tehessünk vallást Róla, és úgy is hívjuk segítségül és minden szavunkkal és cselekedetünkkel Őt magasztaljuk." Belegondoltunk? Ugye, hogy kicsit többről szól annál, minthogy ne káromkodjunk!

Ha figyelmesen olvassuk a Bibliát, észrevehetjük, hogy van egy könyve, amely nem említi az Úr nevét. Eszter könyvét olvasva nem találkozunk Isten nevével. Képzeljük csak el. Egy bibliai könyv, melyben nem szerepel Isten neve. Ennek az az oka, hogy ez a könyv már a későbbi korokban keletkezett, amikor már ilyen szigorúan értelmezték Isten neve kimondásának tilalmát. Megdöbbentő? Igen, az.

Ennek tükrében gondoljuk csak végig, hányszor használjuk feleslegesen az Úr nevét? Hányszor kiáltunk fel, amikor megdöbbenünk, hogy "Te Úr Isten!", vagy ha megcsodálunk valamit: "Istenem, de szép!" Tudnánk még sorolni, ugye.

Lebegjen mindig ez a szemünk előtt: Isten szent nevét csak félelemmel és hódolattal ejtsük ki, hogy így igazán tehessünk vallást Róla, és úgy is hívjuk segítségül és minden szavunkkal és cselekedetünkkel Őt magasztaljuk. Mert ami ezen túl történik, az már Istenkáromlás.