Úton-útfélen

"Amikor útban volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. " (Lk 17,11)

Ha figyelmesen végigolvassuk az evangéliumokat, megdöbbenünk, hogy Jézus mennyit utazott. Szinte állandóan úton volt. A betlehemi jászoltól a Golgota keresztjéig. Nincs a Bibliában olyan rész, amikor huzamosabb ideig egy helyen tartózkodott.

Úton volt, és útközben gyógyított, útközben tisztított, útközben szabadított és útközben mentett meg embereket. Jézus élete útközben zajlott, és útközben voltak a legcsodálatosabb találkozásai. És élete végén, a megfeszítése előtt is hosszú, gyötrelmes utat tett meg.

Az állandó utazás, mozgás jellemző a mai korra is, ránk is. Mi is éppúgy úton vagyunk szinte mindig. Ám legtöbbször nem tudunk mit kezdeni ezzel az utazással. Ha menet közben megszólal a telefon, elhárítjuk a hívást, mondván, most épp úton vagyok, hívj később. Ha vonaton utazunk, könyvet viszünk az útra, hogy elüssük az időt. Autóúton zenét hallgatunk, hogy ne unatkozzunk. Sokszor még a helyi buszon is előveszünk egy újságot, hogy gyorsabban teljen az idő. Legtöbbször éppen nem érünk rá semmire, mert utazunk.

Ha saját életünket is egy állandó utazásnak tekintjük, és párhuzamba állítjuk Jézus utazó életével, mit látunk? Hasznosan, tartalmasan eltöltött időt, vagy elfecsérelt órákat, napokat, éveket?

Milyennek látjuk magunkat? A mellénk vetődött útitársak felé nyitó, és velük együtt utazó vándort, vagy rohanó, ideges, az egész utazáson túl lenni akaró embert látunk magunkban?

Tudunk tartalmasan, hasznosan úton lenni, vagy az egész utazást csak egy szükséges rossznak tekintjük, mely kényszerűen beékelődik az indulás és a megérkezés közé?

Rádöbbentünk már, hogy az egész életünk utazás, és a megérkezés csak egy pillanat lesz? Felismertük, hogy igazán alkotni, értékesnek és hasznosnak lenni csak útközben lehet? Hogy nem az indulás és megérkezés pillanatára kell összpontosítani, hanem minden erőnket és energiánkat az útközben töltött időre kell fordítani? Megértettük ezt? Akkor induljunk!