Péter csodás szabadulását betudjuk az Úr tettének, és dicsérjük Őt ezért. De nézzünk csak a dolog mögé egy kicsit. Megjelenik a börtönbe zárt Péternek az Úr angyala, és azt mondja: Kelj fel gyorsan! Ott, abban a helyzetben, megbilincselve, dohos, sötét cellába vetve, rácsok mögött, mi juthat Péter eszébe? Péter ellenkezés, visszakérdezés, kételkedés, bizonytalanság nélkül felkel. És erre lehull a bilincse. Nem úgy történik, hogy jön az angyal, és leveszi a bilincset. Nem. Ehhez Péter is kell. Nem egy passzívan üldögélő, szomorkodó, hitevesztett embert ment meg, hanem kell, hogy higgyen, és cselekedjen.Kétezer év után, ma is szól az Úr. Nehéz helyzetünkben, amikor azt hisszük, már elvesztünk, hozzánk is odalép. Tőlünk is kér. Tudnunk kell, hogy amit kér, az nagyságrendekkel kevesebb annál, ami Ő tesz meg, mégis kell, hogy mi is aktívan részesei legyünk szabadulásunknak. Az úgy nem működik, hogy sopánkodunk, kérünk, aztán amikor az Úr azt mondja, hogy tedd ezt, vagy azt, akkor jönnek a kifogások.
Péter is mondhatta volna az angyalnak, hogy miért álljon fel, hiszen meg van bilincselve. Ráronthatott volna, hogy inkább a láncokat vegye le, ne ugráltassa. Vagy, hogy ha majd nem lesz megkötözve, akkor feláll. De nem. Péter engedelmesen követte Ura parancsát. Csak egy kicsi lépést kellett megtennie. Csak fel kellett állnia. De ebben a felállásban benne van Péter egész hite és az Úrba vetett töretlen bizalma. Tudta, bizton tudta, hogy ha az Úr vele van, akkor neki nincs más dolga, nem lehet más dolga, mint tenni, amit Ő kér. Nem ötletelni, nem kitalálni új dolgokat, nem kifogásokat keresni, hanem egyszerűen csak megtenni, amit az Úr kér. A többit pedig reá bízni.
A történetet ismerjük. Péter hite által megszabadult. De mi van a mi láncainkkal?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése