Csalódtunk már úgy igazán valakiben? Akiben nagyon bíztunk. Akiről nem is feltételeztük volna, hogy cserben hagy, hogy ellenünk szól, hogy nem áll mellénk, hogy elhagy minket. Gondoltuk vagy mondtuk már ki azt, hogy "ha tudtam volna, hogy ilyen, szóba sem állok vele"? Talán nincs is ember, akivel nem fordult volna elő ilyen. Ha tudtam volna, ha előre láttam volna...Olyan bűnbánóan, olyan magunkba szakadtan tudunk szomorkodni, ha megbántjuk az Urat. Ha parancsa ellen teszünk, ha letérünk az útjáról. De belegondoltunk már abba, hogy mindezt Isten előre tudta. Előre látta, hogy mikor, mit teszünk ellene, mikor, hogyan csaljuk meg, fordulunk el tőle, boltunk meg. Látta ezt néhány perccel bűnünk előtt, de látta születésünk pillanatában, és látta a világ megteremtésekor.
Míg mi olyan hevesen tudjuk mondani, hogy "ha előre láttam volna, hogy ilyen, nem állok vele szóba, nem pazarolom rá az időmet", addig az Úr egész létét szánja oda nekünk, értünk, úgy, hogy kezdettől fogva pontosan tudja, mikor mit teszünk, milyenné leszünk. Sőt, minden egyes félrelépésünk után azonnal tiszta lapot kapunk, és kegyelméből megadja az újrakezdés lehetőségét. Mindezt úgy, hogy már akkor látja következő botlásunkat. Mi ez, ha nem a tökéletes szeretet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése