Isten kinyilatkoztatta magát olyan mértékben, amilyen mértékben akarja, hogy megismerjük. Istent ilyen mértékben ismerhetjük meg. De ahhoz, hogy ismerjük Őt, ilyen mértékben meg is kell ismernünk.Amikor a Bibliát olvassuk, sokan leggyakrabban az Újszövetséget vesszük a kezünkbe. Mert hát mégiscsak abban szerepel Jézus, a megváltás és árad belőle az isteni szeretet. Az Ószövetség más. Vér, harc, sötétség, kínok és lesújtó büntetés. Valahogy nem fér össze istenképünkkel. Mert a mi istenünk kedves, jóságos, megbocsátó. Nem öl, nem pusztít. Az Ószövetség istene távol áll tőlünk. Nem értjük, nem akarjuk érteni.
Ha csak és kizárólag az újszövetségi istenképet vetítjük ki az Úrra, akkor nem kapunk teljes képet róla. Azonban ugyanígy csonka az ószövetségi istenkép is. Az nem lehet, hogy a szimpatikus tulajdonságokat kiválogatjuk, aztán abból összerakjuk a jóságos istenünket. Amilyennek látni szeretnénk, hinni szeretnénk az Urat.
Ha azzal a céllal vesszük a kezünkbe a Bibliát, hogy ezt az istenképet igazoljuk és erősítsük, az Úr ellen cselekszünk. Isten nem azért adta a kinyilatkoztatást a Szentírásban, hogy mazsolázzunk abból. Ha Őt akarjuk megismerni, akkor a teljes Biblia istenképét kell megismernünk. Azt az Istent, akihez ugyanúgy hozzátartozik a pusztító özönvíz, az idegen népek kiirtása, a választott nép fogságba taszítása, mint ahogy hozzátartozik az egyszülött fiának keresztfán történő feláldozása.
Istent azért adta kezünkbe igéjét, hogy megismerjük Őt. Nem tulajdonságainak kiválogatásával, nem tetteinek szelektálásával, hanem teljes valóságának kikutatásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése