A mózesi törvények pontosan és szigorúan rendelkeztek arról, hogy mit mivel lehet kiváltani, milyen bűnért milyen áldozatra köteles az ember. Ez az ősi törvény annyira gyökeret vert az emberben, hogy maradéka ma, több ezer évvel később is él bennünk, keresztyénekben is.És valljuk be, sokszor olyan jó vele nyugtatni a lelkiismeretünket. Mert igazából másra nem alkalmas. Csupán arra, hogy elfedjük saját nyomorúságunkat, és rítusszerű feloldozást adjunk magunknak romlottságunkért.
A perselybe dobott kétszeres adomány, a monotonon elmormolt tíz imádság legfeljebb ha a mi lelkiismeretünket nyugtatja. Az Úr pedig szomorúan nézi mindezt. Mert számtalanszor elmondta, prófétáinak szavába adta, és fiának földi életével hirdette, hogy köszöni szépen, de ebből Ő nem kér.
Állítsuk szembe nyíltan a dolgokat: vajon hány miatyánk egyenértékű azzal a bűnnel, ami miatt Jézus elégtételt adott? Istent, az Ő megváltó művét nézzük semmibe, ha úgy gondoljuk, bűneinkért fizethetünk néhány imával, jó cselekedettel vagy adománnyal. Mert ha ez így lenne, értelmetlen lett volna Jézus megváltó műve.
Ha azt hisszük, hogy képesek vagyunk bármit is tenni magunkért, akkor még mindig nem értjük Isten szeretetét. Mert az Úr nem áldozatokat kér tőlünk, hanem szeretetünket. Teljes, odaadó szeretetünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése