Buzgón hirdetjük mi keresztyének, hogy az Úr tanítása, az Úr akarata szerint élünk. Legalábbis erre törekszünk. Ami legtöbbször azt jelenti, hogy kitaláljuk, hogyan akarunk élni, aztán erre az általunk kreált képre megpróbáljuk ráhúzni az Úr törvényeit. És ez képzeletünk szárnyalásától függően mikor kisebb, mikor nagyobb erőfeszítést igényel. Próbálgatjuk a határokat, magunk világához igyekszünk igazítani az Úr akaratát. Mintha bármilyen közös dolgunk is lenne Istennel.A legnagyobb hibát ott ejtjük, hogy azt gondoljuk, bármilyen közös ügyünk is lehet az Úrral. Mintha az isteni szándékot össze lehetne kapcsolni az emberi szenvedélyek céljaival. Mintha akaratunk, elképzelésünk, vágyaink és terveink közösségben vagy harmóniában lennének az Úr akaratával.
A világban létezik az isteni akarat, és létezik a mi akaratunk. Ezek azonban távolról sem állnak összhangban egymással. Soha nem lehet az a gondolatunk vagy elképzelésünk, hogy mi megalkotjuk világképünket, akaratunkat, és az összefonódhat Istenével.
Keresztyénként csak akkor tudunk teljes életet élni, ha Isten akaratát kutatjuk, és ahhoz igazítjuk saját életünket. És mindaz, ami nem fér bele ebbe a keretbe, azt kíméletlenül, gondolkodás nélkül le kell rázni magunkról. Állítólag Michelangelo vallotta, hogy minden kőben benne van a szobor, csak a felesleget kell lefaragni róla. Valahogy így van ez velünk is. Isten akarata hitünk szerint bennünk rejlik, csak azt, ami ezt eltakarja, gátolja, befedi, azt kell lehántanunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése