Egy hatalmas, meredek sziklafal előtt állunk. Magassága több tíz méter. Lépcső, létra nincs, csupán a csupasz kőfal mered előttünk. Eső mosta moha borítja, olyan csúszós, hogy megkapaszkodni sem tudunk benne. Képtelenség akár egy lépést is tenni rajta felfelé, a feladatunk pedig az, hogy átjussunk a másik oldalára.Megoldhatatlan, sőt lehetetlen feladatnak tűnik. Úgy gondoljuk, esélyünk sincs rá. Először még próbálkozunk, néhány ugrással. Egy-két erőtlen kapaszkodás, lecsúszás, esés. Aztán kétségbe esve legyintünk, és feladjuk, majd elkönyveljük magunkban, hogy az átjutás semmilyen körülmények között nem történhet meg.
Egyszer csak helikopter hangját halljuk a távolból. A gép egyre közelebb ér, majd megáll felettünk. Ajtaján kötelet dobnak ki, mely egészen a földig ér le. Először hitetlenkedünk, majd bátortalanul megkapaszkodunk benne. Derekunkon rögzítjük a kötelet, megmarkoljuk, és várunk. A gép lassan emelkedik, mi pedig egyre távolodunk a földtől. Látjuk, ahogy a leküzdhetetlen sziklafal mentén emelkedünk. Semmit sem kell tenni, sem ugrálni, sem mászni, csupán erősen kapaszkodni a kötélben, és ráhagyatkozni a helikopterre.
A gép végül a sziklafal fölé emel minket, majd a másik oldalán lassan a földre érünk. Eloldjuk a kötelet, megmozgatjuk tagjainkat, miközben a gép tovább repül.
A lehetetlen, megoldhatatlan, elérhetetlen feladatot teljesítettük. Átjutottunk. Nem kellett másznunk, nem kellett saját erőnkre támaszkodnunk, csupán bizalmunkat a helikopter vezetőjébe vetnünk, és erősen kapaszkodnunk a kötélbe.
Sokszor megnehezítjük az Úr dolgát, amikor mindenáron tevőlegesen akarunk előbbre jutni. Hagyjuk, hogy felemeljen minket. Hagyjuk, hogy előbbre vigyen minket. Hagyjuk, hogy átvigyen a leküzdhetetlen sziklafalon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése