Mindannyian feltesszük életünk során legalább egyszer a kérdést: vajon meddig tart földi életünk? Vajon mennyi idő van számunkra kimérve, milyen hosszú lesz életünk? A lelkesebbek elkezdik kutatni ezt, nézik a tenyerükön az életvonalat, esetleg jövőbe látót is felkeresnek, vagy felhívják valamelyik kereskedelmi tévében a jóst, több száz forintos percdíjért.Az élet hosszának kutatása nem új keletű. Már az ószövetség embere is a napok számát akarta tudni, megismerni azt, amit csak Isten ismerhet. A kérdés viszont az, mi a kutatás célja. Miért akarjuk tudni életünk hosszát? A zsoltáríró mulandóságával akar szembesülni. Rádöbbenni arra, megerősödni abban, hogy a földi élet véges, szűkösen véges. Hogy lehet, hogy már nem lesz holnap. Lehet, hogy amit ma elrontottunk azt holnap már nem tudjuk kijavítani, jóvá tenni. Egy megbántott baráttól nem tudunk bocsánatot kérni, egy elmulasztott ölelést nem tudunk bepótolni, a ki nem mondott kedves szavak pedig örökre bennünk maradhatnak. És az Úr hívó szavára nem tudunk őszintén felelni. Mert addig, amíg életünk tart, addig minden pillanatban van idő és mód arra, hogy Isten nekünk szóló meghívására odaszánással feleljünk. De a halál ezt a lehetőséget véglegesen, visszafordíthatatlanul lezárja. Isten ítélőszéke előtt állva nem kiálthatunk fel, hogy jé, tényleg létezel, most már hiszek. Ott már nincs lehetőség. Ott már csak az elszámolás van.
Vajon a ma emberét is ezek a gondolatok vezetik, amikor jövőjét fürkészi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése