Ha valami látszatszerénység miatt hangosan nem is mondjuk ki, mindannyian gondoltunk már arra, hogy alapjában véve jók vagyunk. Hiszen keresztyének vagyunk, így lelkünk mélyén csak jók lehetünk. Mert hát azért az ember valahol mélyen mégiscsak jó.De gondoltunk-e arra, mi történne, ha az Úrtól megkérnénk saját erkölcsi bizonyítványunkat? Ha számba venné Isten a törvényeit, és az alapján megvizsgálna minket. Jóságunkat, bűnösségünket.
Létezik akár egyetlen apró, pici törvénykéje az Úrnak, amit nem hágtunk át legalább egyszer? Gondolatban, szóval, tettel vagy mulasztással? Ki merjük jelenteni akár csak azt, hogy legalább egy olyan törvény van, aminek tökéletesen megfeleltünk?
Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy nincs ilyen ember a földön. De akkor hogyan gondolhatjuk magunkról, hogy valahol a lelkünk mélyén jók vagyunk? Hogyan feltételezhetjük, hogy mi, keresztyének bármivel is jobbak vagyunk másoknál? Hogy többek vagyunk, hogy valamire is érdemesebbek vagyunk?!
Bűnben születünk, és a magunkkal hozott eredendő bűnt nap mint nap újabb százzal tetézzük. Teljes bűnösségben élünk, és ezen az a néhány jó cselekedet sem segít, amit kipréselünk magunkból.
Mégis, ha kikérnénk az Úrtól saját erkölcsi bizonyítványunkat, a végeláthatatlan lista minden egyes bűntétele mellett ott állna: "a bűnből fakadó hátrányok alól mentesül". És ebben vagyunk mi, keresztyének többek másoknál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése