Életünk célja

Sokszor előfordul, hogy azon rágódunk, vajon a kegyelmi kiválasztásban hová szánt minket az Úr. Pedig ennek a rágódásnak semmi értelme nincsen. Csupán elbizakodottságot vagy kétségbeesést eredményez.
Ha hisszük, hogy az Úr kezdetektől fogva elrendelte sorsunkat, úgy azon változtatni nem tudunk. Befolyással nem lehetünk a végkimenetelre, csupán megélhetjük Isten tervének beteljesülését.
Ha életünkkel nem tudjuk kiérdemelni Isten szeretetét, akkor mégis mi a földi életünk célja. Ha nem tudjuk sorsunkat "irányítani", mi lehet a célunk?
Ha kezünkbe veszünk egy új találmányt, sokszor csak akkor értjük meg, mire való, ha megkérdezzük feltalálójától. Ugyanígy járhatunk el életünk célja tekintetében is. Alkotónk számos választ ad. Az efezusiakhoz írt levélben olvashatjuk: "Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban."
Életünk célja tehát nem a jócselekedet halmozása, nem mások segítése, nem az önfeláldozás, nem az igaz élet. Ez mind fontos, de életcélunk nem ez. Életünk célja, hogy Istent dicsőítsük, őt szeressük, és dicsőségére éljünk. A többi már ebből következik. Vigyáznunk kell azonban arra, hogy a fontossági sorrendet mindig megtartsuk.